Szentkirályi Alexandra: Megszületett a szivárványkoalíció, Gyurcsányt Magyar Péterre cserélték

2024. október 4. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Szentkirályi Alexandra örül, hogy itt lehet, és a Fidesz frakciója is részt vehet a közgyűlés munkájában. Még soha nem fordult elő olyan szerinte, hogy nem sikerült megállapodni a főpolgármester-helyettesekről.

Bár van egy megválasztott, legitim balliberális főpolgármester és egy megválasztott, legitim balliberális többség, a Fidesz frakcióvezetője szerint a budapestiek ügyei a hatalmi lökdösődések és paktumok miatt a háttérbe kerültek. Szentkirályi azt szeretné, hogy ne sötét szobákban és erkélyekben, limonádék mellett dőljön el, hogy mi lesz a budapestiek sorsa.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Azt is mondta, hogy budapestiek ügyei fél éve nem haladnak a kampány és a nyári szünet miatt. Mindeközben azonban úgy látja: szép csendben megszületett a szivárványkoalíció.

A közgyűlés 2019-es alakuló ülésén Gyurcsány Ferenc volt itt. Szentkirályi szerint mostanra lecserélték a DK elnökét, és köszöntötte a helyszínen lévő Magyar Pétert.

Három nagy problémáról beszélt a Fidesz frakcióvezetője a napirend előtti felszólalásában: a közlekedésről, a hajléktalanságról és a közrendről. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Budapest működjön” – fogalmazott Szentkirályi, és azt ígérte, hogy a Fidesz konstruktív ellenzéki szerepre készül a közgyűlésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!