Többnapos gyertyagyújtást terveznek Karsai Dániel emlékére

2024. október 4. – 19:13

Másolás

Vágólapra másolva

Végakaratának megfelelően szűk családi és baráti körben temetik el a hónap második felében Karsai Dániel alkotmányjogászt, aki ALS-diagnózisát követően kiállásával egy eddig tabunak számító témát, az eutanáziát emelte be a közbeszédbe, ezzel olyanoknak is erőt adva, akik hozzá hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

Testvére, Karsai Péter a Facebookon azt írta pénteken, hogy százával-ezrével kapott együttérző üzeneteket az elmúlt napokban. „Tervezünk egy néhány napos gyertyagyújtást is, melynek során mindenkinek lesz lehetősége Dani emléke előtt tisztelegni, leróni kegyeletét. Dani elvesztése közös trauma, mindenkinek fájdalmas, szomorú együtt élni a tudattal, hogy már szombat óta nincs közöttünk” – írta Karsai Péter.

A gyertyagyújtással kapcsolatos részleteket, annak helyszínét és időpontját közzé fogja majd tenni, amint véglegessé vált, írta még.

Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS-betegséget. Állapota az elmúlt hónapokban rohamosan romlott, idén március végén tüdőgyulladás miatt került kórházba, ahonnan később kiengedték, de utolsó időszakában már lényegében semmit sem tudott egyedül csinálni, mindenhez segítségre volt szüksége. Május közepén adott interjút a Telexnek, akkor már alig lehetett érteni, amit mond.

Karsai Dániel diagnózisa után a súlyos betegek saját életükről történő önrendelkezéséért harcolt. Közben készült arra, mi lesz, ha már nem éri meg, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletet hozzon az ügyében. „Lehet, hogy ennek az ügynek mi nem haszonélvezői, hanem mártírjai leszünk” – mondta 2023-ban egy sajtótájékoztatón. Még életében kérvényezte, hogy halála esetén testvére vihesse tovább az ügyét, amiben végül számára kedvezőtlen döntést hozott a strasbourgi bíróság.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szeptember 3-án elutasította Karsai fellebbezését is, így jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát. Az ítélet után Karsai azt mondta az RTL-nek: „Nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!