Bujdosó Andrea: Nincsenek viták a közgyűlésben, mi szakítani fogunk ezzel a működéssel

2024. október 4. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

A főpolgármester az elmúlt hetekben többször azt mondta, hogy az előző ciklusban a szavazások 58 százaléka egyhangú volt. A Tisza Párt képviselője, Bujdosó Andrea arról beszélt az szmsz vitájában, hogy idén elfogadott előterjesztések alig több mint 15 százaléka nem volt csak egyhangú döntés. Szerinte az előző önkormányzati ciklusban nem igazán voltak viták a közgyűlésben, és ez sokszor rossz döntésekhez vezetett.

„Mi szakítani fogunk ezzel a működéssel. Ezért sem kötünk permanens szövetséget”

– fogalmazott Bujdosó, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy ez a fajta működési beidegződés idáig jutott, hogy a főpolgármester nem terjeszti be szavazásra a képviselői módosító indítványokat.

Arról is beszélt, hogy a Tisza Párt az szmsz-hez közel 100 bekezdésnyi módosítást javasolt. Ebből Bujdosó szerint azonban alig 30 került be valamilyen formában a főpolgármester által előterjesztett egységes verzióba.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Tisza Párt azt szeretné, hogy a budapesti gazdasági társaságok vezetőinek munkáltató joga a főpolgármesterről visszaszálljon a közgyűlésre, és ők nem emelnék meg a képviselők fizetését sem. A Tisza Párt azt kéri a főpolgármestertől, hogy a közgyűlés külön-külön is szavazzon a képviselői módosító indítványokról.

Karácsony Gergely válaszában azt mondta, nem az ő politikai döntése, hogy nem lehet a módosító indítványokról külön-külön szavazni, hanem a törvény ezt írja elő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!