Pokorni Zoltán: Ki tudja, milyen vastörvények miatt, újra az államközpontúságot látjuk megerősödni

2024. október 1. – 17:13

Másolás

Vágólapra másolva

Pokorni Zoltán, a XII. kerület volt fideszes polgármestere az egyik utolsó hivatali napján „beolvasott” Orbán Viktornak és a kormánypártnak. A Válasz Online fedezte fel, hogy Pokorni szeptember 17-én emléktáblát adott át Sólyom László néhai köztársasági elnök tiszteletére Hegyvidéken, ami után rövid beszédet is tartott. Ebben úgy fogalmazott:

„Egy borzalmas huszadik század után, amikor Magyarország egy államközpontú társadalomban élte az életét Horthy alatt majd (…) Kádár alatt, egy nagyon biztató évtizedünk, vagy két, két és fél évtizedünk volt, hogy ezt az államközpontúságot magunk mögött hagyjuk és egy plurálisabb, több színű, ma már kicsit finnyásan kerüljük a szót: liberálisabb, vagy szabadelvűbb, vagy diverzifikáltabb, többpólusú társadalomban éljünk szabad emberként. Ez 1990 és kétezertizenvalahány között megadatott nekünk, ebben bízni, ebben élni.

Azóta ki tudja, milyen vastörvények miatt, újra ezt az államközpontúságot látjuk megerősödni. Ha a magyar társadalomnak ezt az üdítő két évtizedét egy alakkal jellemezni akarjuk, akkor az biztos, hogy Sólyom Lászlónál nem találunk alkalmasabbat erre.”

A beszédről a Hegyvidék TV készített felvételt. Pokorni a szavaival elég egyértelműen szembement a mostani kormányzat és Orbán Viktor történelemértelmezésével, amely szerint az 1990 és 2010 közötti időszak az „átmenet két zavaros évtizede volt”. A volt polgármester szavai szerint a rendszerváltás után a polgári demokrácia nem tudott gyökeret verni Magyarországon, és a szabadelvű kísérlet éppen pártja, a Fidesz kormányzása alatt siklott ki.

Pokorni Zoltán, az első Orbán-kormány volt oktatási minisztere harmincéves politikai pályafutást zárt le azzal, hogy nem indult el az idei önkormányzati választáson Budapest XII. kerületében, ahol korábban tizennyolc évig volt polgármester. Egyik utolsó polgármesteri interjúját a Telexnek adta, ebben arról is beszélt, hogy „valószínűleg sose volt olyan pillanat az életében, hogy mindenben egyetértett volna a Fidesszel”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!