Vitézy szerint nem igaz Karácsony állítása arról, hogy a főpolgármester-helyettest erősítenék vele szemben

2024. szeptember 30. – 17:26

Másolás

Vágólapra másolva

Vitézy Dávid szerint nem igaz, hogy olyan javaslatuk lett volna a Fővárosi Közgyűlés számára, ami a leendő főpolgármester-helyettes hatásköreit bővítené. Ezzel Vitézy Karácsony Gergely Telexnek adott interjújára reagált, amiben a főpolgármester azt mondta, látott olyan javaslatot Vitézyék részéről, ami arról szólt, hogy „a főpolgármester egy senki, Vitézy Dávid (esetleges főpolgármester-helyettesként) pedig minden.”

Vitézy azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy a frakciója az új Fővárosi Közgyűlés hatásköreinek bővítését kezdeményezi, és a Közgyűlés hatásköreit is csak annyiban bővítenék, „hogy a Demszky- és Tarlós-ciklusokban meglévő döntési kompetenciái helyreálljanak”.

„Karácsony Gergelynek szembe kell néznie azzal, hogy a főpolgármesternek 30 év után először megközelítőleg sincs többsége a testületben, az általa vezetett DK-MSZP-P lista az eddigi 18 helyett mindössze 7 képviselőt ad a 33-ból. Éppen ezért számos olyan kérdésben, melyet az eddigi baloldali többség a főpolgármesterre ruházott, indokolt a Közgyűlés hatáskörének helyreállítása. A városvezetésben szerepet nem vállaló frakciók így tudnak részt venni és felelősséget vállalni a fontosabb döntésekben – pont ezt kéri számon amúgy, hogy miért nem vállalnak az új frakciók több felelősséget. Hát tessék, itt a lehetőség!” – írja posztjában Vitézy.

Vitézy szerint valójában a Fővárosi Közgyűlés 1990-től 2019-ig így is működött, a most záruló ciklus volt kivétel, amikor lehetővé tették a főpolgármester számára, hogy a közgyűlés helyett két ülés között döntéseket hozzon halaszthatatlanságra és a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva.

Vitézy posztban idézett néhány javaslata:

  • A rendkívüli sürgősségű döntési kompetenciákat a gyorsan összehívható bizottságokhoz kerüljenek, ahol a képviselők dönthetnek a Fővárost érintő legfontosabb kérdésekről.
  • A főpolgármester ne dönthessen egy személyben a Közgyűlés nélkül nemzetközi sporteseményre való pályázatról, a fővárosi cégek beruházásainak prioritásairól (lásd útfelújítások, közműberuházások), uniós pályázatokról, agglomerációs tarifa megállapodásról vagy épp a gazdasági társaságok alapítói, tulajdonosi jogkörébe tartozó kérdésekről.
  • A BKK, a BKV, a Budapesti Közművek vezérigazgatóinak munkáltatói joga szálljon vissza a Fővárosi Közgyűlésre a főpolgármesterről.
  • A Főváros és a Kormány közötti kapcsolatokat az eddigi zárt ajtók helyett átláthatóan bonyolítsák. A kormányzattal folytatott egyeztetésekről a főpolgármester havonta számoljon be a közgyűlésnek.
  • A főpolgármester-helyettesek számának csökkentését és a tanácsnoki poziciók megszüntetését.

Korábban Vitézy mellett Magyar Péter is reagált Karácsony-interjújára, aki azt állítja, hogy a főpolgármester megzsarolta, hogy ha a Tisza Párt nem támogatja Kiss Ambrust és Tordai Csabát, akkor inkább senkit nem jelöl főpolgármester-helyettesnek és költségvetést sem készít a fővárosban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!