444: Hankó Balázs személyesen vétózta meg független társulatok NKA-s támogatását

2024. szeptember 27. – 10:36

Másolás

Vágólapra másolva

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter személyesen gondoskodott róla, hogy a Pintér Béla és több más független színházi társulat ne kapjon állami támogatást, ezt követően az NKA Színházművészet Kollégiumának két tagja lemondott – derül ki a 444 cikkéből.

Az NKA-törvény szerint ugyanis a pályázatok elbírálásáról a Színházművészet Kollégium dönt. A hattagú testületbe két-két tagot delegálnak szakmai szervezetek és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), kettőt pedig miniszteri hatáskörben neveznek ki. Ha azonban az Alap elnöke vagy alelnöke nem ért egyet a döntéssel, akkor azt megsemmisítheti, vagy visszaküldheti a szakmai kollégiumnak megfontolásra. Ez utóbbit tette Hankó Balázs.

Az Index azt írta, a miniszter 50–60 pályázatot visszaküldött, hogy a kuratóriumok tagjai nézzék át ezeket újra. Ezután pedig írt egy 30 pályázatról szóló listát, amelyekre azt javasolta, hogy ne legyenek támogatva. A 444 azt írja, a miniszter hatására a többség megszavazta a támogatást azoknak, akiknek amúgy nem adtak volna, több társulattól pedig megvonták a támogatást.

Ezután a Színházművészet Kollégium két tagja bejelentette lemondását: Rihay-Kovács Zita szakmai delegáltként, a Független Előadó-Művészeti Szövetség korábbi titkáraként, Ráckevei Anna színész pedig az MMA delegáltjaként volt a testület tagja. A lap azt írja, Ráckevei ráadásul mélyen beágyazott a Vidnyánszky körüli világba: 2013-ban a lett az MMA tagja és korábban ő vette át a debreceni Csokonai Színház vezetését Vidnyánszkytól.

Rihay-Kovács Zita lemondásáról a 444-nek azt mondta, „az újabb döntéshozatal körülményeivel, módjával nem értettem egyet, a kollégiumi munkával összeegyeztethetetlennek tartottam, ezért tisztségemről lemondtam.” A Független Előadó-művészeti Szövetség közleményében azt írta, remélik, hogy „ez az eset nem ismétlődik meg, és a jövőben a miniszter tartózkodni fog az ilyen szakmaiatlan egyoldalú befolyásolástól!”

A nem állami vagy önkormányzati fenntartású társulatok és egyesületek, illetve az önkormányzati bábszínházak produkcióinak támogatásáról még szeptember közepén tett közzé listát a Színházművészet Kollégiuma. A nyertes pályázók produkciók létrehozására és továbbjátszására többnyire 600 ezer és 1 millió közti összegeket kaptak.

Az NKA összesen 160 milliót osztott ki. Összehasonlításképp a 444 azt írja, ez pont a harmada annak, amennyit sminkesre, fodrászra és stylistra szán az MTVA, a Vidnyánszky vezette Nemzeti Színház pedig tavaly 2,9 milliárd forint állami támogatásban részesült, vagyis minden egyes előadására több mint 10 millió forint közpénz jutott.

Pedig a Hankó által listázott független társulatoknak a pár százezres vagy egymilliós támogatások is sokat jelentenének. A 444 szerint a miniszter többek között a politikai témákkal is foglalkozó Pintér Béla Társulat támogatását is megfúrta, de a nem politizáló Káva Kulturális Műhely és a Dollár Papa Gyermekei társulat sem kap végül támogatást.

A 444 megkereste az NKA-t azzal kapcsolatban, milyen szempontok alapján küldte vissza Hankó a pályázatokat, kérdéseikre azonban nem kaptak választ. Arról, hogy miért nem kaptak támogatást, a társulatok sem kaptak információt.

Június elején derült ki, hogy Hankó Balázs váltja Csák Jánost kultuszminiszterként, aki két év után mondott le posztjáról. Az új kulturális és innovációs miniszterről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!