Lázár János: Minden jogi lehetőséget megvizsgál a kormány az LMP népszavazási kezdeményezése ellen

2024. szeptember 23. – 07:08

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány minden jogi lehetőséget megvizsgál és alkalmaz annak érdekében, hogy az LMP kiemelt beruházásokról szóló népszavazási kezdeményezése ne lehetetleníthesse el az infrastrukturális fejlesztések megvalósulását. Többek között erről beszélt Lázár János a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Az építési és közlekedési miniszter szerint nem elég a külföldi beruházásokat vonzani, azokat meg is kell tartani, ezért Magyarország stratégiai érdeke, hogy megmaradjanak a kiemelt beruházásokra vonatkozó jelenlegi szabályok.

Lázár szerint „a kiemelt eljárásrend alkalmazása olyan lehetőség, amelyről Magyarország nem mondhat le”. „Hazánk az elmúlt időszakban – sok év után – képessé vált más környékbeli országokkal versenyre kelve külföldi gazdasági szereplőket hatékonyan megszólítani annak érdekében, hogy befektetéseik célpontjául Magyarországot válasszák. Nem elég külföldi befektetéseket vonzani, azokat meg is kell tartanunk.” A miniszter szerint ilyen eszköz az egyes beruházások kiemeltté nyilvánításának lehetősége, ami szabályozott gyorsítósávot jelenthet a befektetők számára.

Az LMP népszavazási kezdeményezését még február 1-jén engedte át a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A népszavazással hatályon kívül lehetne helyezni a magyar építésügyi törvény azon részét, ami a kiemelt beruházássá nyilvánításról szól. Az NVB augusztusban eredetileg elutasította a kezdeményezést, a Kúria viszont átengedte, amire válaszul a kormány hatályon kívül helyezte a kérdésben szereplő törvényt és a fontosabb részeit átmásolta az éppen akkor az Országgyűlés előtt fekvő építészeti törvény javaslatába a szavazás előtt pár nappal. Az LMP így idén év elején benyújtotta az újrafogalmazott kérdést, amit az NVB egyhangúlag hitelesített, de Lázár minisztériuma újra fellebbezett, május elején derült ki, hogy az Alkotmánybíróságig vinnék az ügyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!