Karácsony Gergely: Túl vagyunk a nehezén, de nem vagyunk még a végén

2024. szeptember 21. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

„Elmondhatjuk, hogy hála Istennek túl vagyunk a tetőzésen, és most már alacsonyabb a vízszint, mint reggel volt. Túl vagyunk a nehezén, de nem vagyunk még a végén, rengeteg feladatunk lesz még” – mondta szombat délután Karácsony Gergely főpolgármester a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatóján.

Karácsony szerint összességében elmondható, hogy Budapest jól vizsgázott az árvízi védekezésben, jól vizsgáztak azok az új árvízvédelmi beruházások, amelyek az elmúlt években készültek el. Mint mondta, a 2013-as árvíz idején az Aranyhegyi-patak az egyik legkritikusabb pontja volt az árvízi védelemnek, de az új gát most biztonságot nyújt az óbudai Pók utca környékén lakóknak.

„Ezzel együtt is, nincs még kész a fővárosi árvízvédelem, éppen ezért a Fővárosi Önkormányzat európai uniós forrásból mind a Római-parton, mind pedig az újpesti oldalon szeretné folytatni ezeket a beruházásokat” – mondta Karácsony.

A főpolgármester szerint jól vizsgázott a főváros és az állami szervek közötti együttműködés is. „Úgy látszik, ilyenkor árvíz idején sikerül félretenni a politikai vitákat” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!