A péntek fontosabb árvízi hírei

2024. szeptember 21. – 07:22

Másolás

Vágólapra másolva
  • Lassú emelkedés várható Budapestnél, szombat estig még körülbelül 50 centiméterrel fog emelkedni a Duna vízszintje, ezután lassú apadásnak indul a folyó.
  • Csehországban minden régióban apadnak a folyók, gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély, már csak néhány helyen van magasabb szintű készültség.
  • Gönyűnél már apadásnak indult a Duna, de még mindig 800 centiméter felett maradt a folyó vízszintje.
  • Budapesttől délre is teljes a készültség, Gemencben betiltották a erdőlátogatást, és a víz elől menekülő vadak miatt az 55-ös úton sebességkorlátozást is bevezettek.
  • A Dunakanyar több településén péntek éjszaka tetőzött a folyó, de ahogy tudósítóink jelentéséből is kiderült, mindenhol jól haladtak előzetesen az árvízvédelmi munkákkal.
  • A vízügy jelentése szerint a legnagyobb terhelést most kapják a gátak a Dunakanyarban.
  • Víz alá került a Margit híd budai hídfőjénél futó villamospálya, ami miatt több közlekedési változás is életbe lépett, péntektől a metró már nem áll meg a Batthyány téri állomáson.
  • Teljes hajózási zárlatot rendeltek el a sport és kedvtelési célú kishajóknak a Duna hazai szakaszán.
  • Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Fejér, Bács-Kiskun és Tolna vármegyében is lezártak utakat a Duna áradása és az árvízvédelmi munkák miatt. Az lezárásokról az Útinformnál érdemes tájékozódni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!