Száztíz állatot evakuáltak a Margitszigeti Kisállatkertből

2024. szeptember 18. – 16:29

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Állat- és Növénykert úgy döntött, hogy a hozzá tartozó Margitszigeti Kisállatkert lakóit annak ellenére kiköltözteti átmenetileg, hogy az előrejelzések szerint nem lesz olyan magas a Duna vízállása, mint 2013-ban volt.

Az Állatkert azt írta honlapján, hogy a városligeti helyszínen már a múlt héten előkészítették az ideiglenes férőhelyeket, ma pedig egyenként befogták a Margitszigeti Kisállatkertben lakó mintegy száztíz állatot, beládázták, becsomagolták őket, és mindegyiküket beszállították ideiglenes helyükre. Ahogy az előző két alkalommal, a dámszarvasok most is kábítólövedéket kaptak: így sokkal biztonságosabb volt a beszállításuk. A műveletet közel húsz munkatársuk három óra alatt végezte el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!