Kovács Zoltán: A Libanonban felrobbant csipogók sohasem jártak Magyarországon

2024. szeptember 18. – 18:03

Másolás

Vágólapra másolva

Kovács Zoltán államtitkár állítása szerint sosem jártak Magyarországon azok a csipogók, amelyek kedden robbantak fel a Hezbollahoz kötődő személyeknél Libanonban és Szíriában. A támadássorozatban legalább 12-en meghaltak, a sebesültek számát pedig 2800 körülire becsülik.

A felrobbant csipogók egy tajvani cég, a Gold Apollo termékei. A cég vezérigazgatója, Hszu Csing-kuang azt állította, hogy a síita iszlamista politikai és félkatonai szervezet, a Hezbollah által rendelt AR-924-es csipogókat licenc alapján a budapesti székhelyű BAC Consulting Kft. gyártotta. A magyar cég érintettségégre szerdán reagált Kovács Zoltán, aki a Facebook-posztjában azt írta:

„A magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég, nincs magyarországi gyártó- és telephelye, a bejelentett címen egy fő cégvezetője van, a hivatkozott eszközök pedig sohasem jártak Magyarországon. Magyarország vonatkozásában az ügy nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent.”

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette, hogy a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok valamennyi érintett nemzetközi partnerszolgálattal és társszervezettel együttműködnek a további vizsgálatok során.

Szerdán az Európai Bizottságnál is téma volt az ügy. Peter Stano, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője egy sajtótájékoztatón azt mondta, még ki kell vizsgálni, hogy pontosan mi is történt, és nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni. „Tudjuk, hogy mi történt, de az okait, és hogy hogyan történt, azt még ki kell vizsgálni. Ha már lesznek bizonyítékaink, akkor tudunk erről többet mondani” – mondta Stano.

Arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e az Európai Unió szankcióival az, hogy egy magyar cég csipogókat szállít a Hezbollahnak, a szóvivő azt válaszolta: a Hezbollah katonai szárnya rajta van az uniós szankciós listákon, de a kereskedő cégek és a tagállamok feladata annak ellenőrzése, hogy tiltólistás termékek ne juthassanak rossz kezekbe. „Azt azonban hadd tisztázzam, hogy ha egy szervezetet terroristaként határoznak meg, az azt jelenti, hogy befagyasztják a vagyonát, nem lehet nekik pénzügyi eszközöket biztosítani, és tagjaival szemben utazási tilalom van életben” – tette hozzá.

Azt, hogy mit lehet tudni a csipogókhoz köthető magyar cégről, ebben a cikkünkben szedtük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!