Most már kutatóintézete is van a szuverenitásvédelemnek

2024. szeptember 17. – 13:40

Másolás

Vágólapra másolva

Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet, írja az MTI. Az intézet vezetésével Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) elnöke Horváth József nyugállományú vezérőrnagyot, biztonságpolitikai szakértőt bízta meg.

Arról, hogy mi lesz a kutatóintézet feladata, az SZH keddi közleményében azt írta:

„a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet azzal a céllal jött létre, hogy a jövőben tudományos elemzésekkel, hazai és nemzetközi kutatásokkal támogassa a hivatal munkáját, annak érdekében, hogy a hivatal beazonosítsa és feltérképezze a Magyarország önazonosságát veszélyeztető cselekedeteket, befolyásolási kísérleteket”.

Hozzátették, a Szuverenitásvédelmi Hivatal azért dolgozik, hogy „Magyarország megőrizze önállóságát, a külföldi befolyásszerzési kísérleteknek ellenálljon”, illetve beazonosítsa azokat, akik a magyar érdekek helyett külföldi érdekek érvényesítésére használnák a nyilvánosságot.

Mint írják, a kutatóintézet vezetésével megbízott Horváth József korábban nemzetbiztonsági területen dolgozott. 1999-ben dandártábornokká nevezték ki, majd 2012-ben vezérőrnaggyá léptették elő.

Az SZH-t vezető Lánczi Tamás az augusztus végén megrendezett Tranzit fesztiválon Ligeti Miklóssal, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatójával vitázott. A beszélgetés feszült hangulatú volt, többek között azért is, mert a tavaly felállított Szuverenitásvédelmi Hivatal nemrég „egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot indított” az Átlátszó mellett a TI ellen is. Az állami szerv egy hatoldalas levelében 62 kérdést tett fel a TI-nek, a „külföldről származó támogatás” felhasználásával kapcsolatban, mivel szerintük a TI a „választói akarat befolyásolására irányuló” tevékenységet folytat.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét még nyáron, Tusványoson tudtuk egy rövid interjúra elkapni, miután részt vett egy szuverenitásvédelminek nevezett kerekasztal-beszélgetésen. Ekkor Lánczi kitért arra is, szerinte magyar érdek-e, ha kritikusak vagyunk Orbán békemissziójával, illetve hogy mire akarja átnevezni a civil szervezeteket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!