Gyurcsány: Ha Vitézy Dávidot jelölik főpolgármester-helyettesnek, a DK nem fogja őt megszavazni

2024. szeptember 13. – 19:19

Másolás

Vágólapra másolva

A Spirit FM Harcosok klubja című műsorának volt a vendége pénteken Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki egyebek mellett azt is elmondta, ha Karácsony Gergely Vitézy Dávidot javasolja főpolgármester-helyettesnek a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén, akkor a DK képviselői ezt nem fogják megszavazni – írja az Atv.hu.

„Hogyan változhatott volna meg a kampány óta az álláspontunk ebben a kérdésben? A Demokratikus Koalíció minden lényeges kérdésben tíz éve ugyanazt mondja. Lehetséges az, hogy azt mondtuk a kampányban, hogy Vitézy a Fidesz szekértolója, most meg megszavazom főpolgármester-helyettesnek? Hogyan lehetséges ez?” – mondta Gyurcsány a műsorban, hozzátéve, hogy sem a Fideszre, sem Vitézyre nem akarják rábízni a fővárost.

De egyáltalán hogy merült ez fel? A Fővárosi Közgyűlés október eleji alakuló ülése már csak néhány hétre van, az pedig már a végleges eredmény kihirdetése előtt is nyilvánvaló volt, hogy a főpolgármesternek nagyon nehéz dolga lesz a fővárosban a következő években. Többek közt azért is, mert a közgyűlésben annak a Tisza Pártnak lesz a legnagyobb frakciója, melynek vezetője, Magyar Péter többször egyértelművé tette, hogy csak ügyek mentén lesz hajlandó együttműködni a főpolgármesterrel.

A főpolgármester-választást végül megnyerő Karácsony Gergely ebben a helyzetben jelentette be, hogy megpróbál néhány átalakítással rendet rakni a pártok játszóterévé vált közgyűlésben, de ahogy korábbi cikkünkben írtuk, jó kérdés, hogy ez sikerülhet-e neki. Ebben a helyzetben jelentette be Magyar Péter, hogy a Tisza Párt sem a főpolgármester-helyettesi, sem más posztra nem jelöl senkit, és természetesen egyik fővárosi frakcióval sem kötnek koalíciót.

Ennél is érdekesebb volt, hogy Magyar azt ígérte, az eddigi főpolgármester-helyetteseket sem fogják megszavazni a Tisza Párt, mert szerinte a budapestiek a június 9-i önkormányzati választáson egyértelmű ítéletet mondtak a DK–MSZP politikusainak munkájáról. Ezzel Karácsony elég nehéz helyzetbe került, mert így valószínűleg az eddigi főpolgármester-helyettest, Kiss Ambrust sem fogják megszavazni.

A Tisza nyilván nem támogatná a Fidesz jelöltjét sem, ha lenne, így marad az MKKP és az LMP-Zöldek, azaz Vitézy Dávid frakciója. Közülük egyik sem javasolt még jelöltet, de utóbbi tűnik valószínűbbnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!