Kovács Kokó István: Kritikusa vagyok annak a kormánynak, amelyre mindig is szavazok

2024. szeptember 12. – 14:31

Másolás

Vágólapra másolva

Nyíltan politizálni nem szeret, de pár rossz döntés ellenére is a Fideszt tartja alkalmasnak arra, hogy kormányozza az országot Kovács Kokó István világbajnok ökölvívó, aki a Demokratának adott interjút. Beszélt többek között arról is, hogy kritikusa a kormánynak, de mindig rá szavaz. „Mivel a Fideszre szavaztam, elvárom tőlük, hogy ők képviseljék a legjobban azon etikai és morális értékeket, amelyek miatt őket támogatom” – mondta, majd beszélt arról is, hogy félreértelmezték a szavait, amikor szóba került az, hogy korábban azt mondta a Hír TV egyik műsorában, hogy „ő nem fideszes”.

„Azt mondtam akkor, hogy nem úgy vagyok fideszes, ahogy a világ gondolkodik egy fideszesről. A fideszes talán mindennel egyetért, amit a kormány csinál, én nem értek egyet mindennel. Kritikusa vagyok annak a kormánynak, amelyre mindig is szavazok. Ha ez elég ahhoz, hogy fideszesnek hívjanak, akkor fideszes vagyok, de engem nem a párthűség vezérel, hanem az értékrendem (…)”

– mondta Kokó, aki szerint elfogadhatatlan, hogy kívülről bárki ártson Magyarországnak.

Az interjúban szóba került a párizsi olimpia is, megkérdezték Kokótól, hogy ő ringbe szállt volna, ha kiderül, hogy az ellenfelének két X-kromoszómája van, azt válaszolta, hogy olyat még nem hallott, hogy egy nő férfiakkal akarja megmérettetni magát, szerinte ennek a fordítottja történt az idei olimpián.

„És ez nagyon szomorú, mert sokat küzdöttünk azért, hogy a nőknek is adjunk lehetőséget a bizonyításra, és felettébb furcsa, hogy miközben a nők érdekében és védelmében cselekszünk, »elfelejtjük« ellenőrizni a sportolók biológiai nemét. (...) 2022-ben a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) egyik tornáján végzett genetikai teszt bizonyította, hogy Iman Helifnek XY-kromoszómája van, magyarán férfi. Az IBA hiába juttatta el ezt az információt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), induláskor nem végeztettek genetikai tesztet a sportolókkal, mondván, a nemiség igazolásához bőven elég az útlevél” – mondta.

Imane Helif és Lin Jü-ting bokszolók mindketten olimpiai bajnokok lettek a 2024-es párizsi olimpián. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, nem zárja ki a két sportolót, annak ellenére, hogy a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) tavaly kitiltotta őket a világbajnokságról, mondván, X- és Y-kromoszómát is találtak náluk. Részletesen írtunk a témáról ebben a cikkben.

Kokó korábban az amatőrök között olimpiai arany- és bronzérmet nyert, majd két-két világ- és Európa-bajnoki címet is. A profik között Európa-bajnok lett, és elnyerte a WBO világbajnoki címét is. Később műsorvezető, a Magyar Ökölvívó Szövetség tiszteletbeli elnöke, majd a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) főtitkára is volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!