Magyar Péter: Elég sok oligarcha megkeresett az utóbbi hetekben

2024. szeptember 11. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Ha megkérdezték volna Magyar Pétert hét hónappal ezelőtt, az első Partizán-interjúja előtt, hogy hol lesz fél év múlva, biztosan nem tudta volna megjósolni, hogy mára ő lesz a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, és a Medián friss mérése szerint már alig 4 százalékpontra van lemaradva a Fidesztől. „Vagy azt gondoltam volna, hogy börtönben leszek, vagy egy másik földrészen próbálok új életet kezdeni a gyerekeim nélkül” – mondta a Tisza Párt elnöke a HVG szerda esti rendezvényén, ahol a lap főszerkesztője kérdezte.

A Medián mérése szerint a Magyar Péter márciusban elindított pártja 39 százalékon áll a választani tudó, biztos szavazók körében, míg a Fidesz 43 százalékon.

Magyar azonban állítja: egy nem nyilvános, Fidesz számára készült felmérésben csak 2,5 százalékpont a különbség a kormánypárt és a Tisza Párt között.

Innen már csak mi tudjuk elrontani, jegyezte meg a beszélgetés egy későbbi pontján a meglehetősen optimista Magyar, aki szerint ha a Tisza Pártnak 2026-ban nem sikerül a kormányváltás, az nem a Fidesz győzelme lesz, hanem az ő hibájuk, és ezért ő vállalja is a felelősséget.

A szervezetépítéssel haladnak, habár azt ő is elismerte, hogy ez lassabban megy, mint azt szerette volna. „Még nem léptünk át teljesen a one man show-ról egy valódi politikai platformmá.” Ehhez még szükségük van pár hétre vagy pár hónapra. Továbbra is csak 18 tagja van a pártnak, és nincs beléptetés. Várhatóan decemberben vagy januárban lesz az első kongresszus, ahol már el tudják fogadni az alapszabályt, és akkor elindulhat a beléptetési folyamat is. A párt elindítása utáni első héten 5 ezren jelentkeztek, ma már szerinte 10 ezer felett jár a jelentkezők száma.

Az elmúlt időszakban több mint ezer Tisza-sziget alakult, amelyek átlagosan 30-35 fővel működnek, és hamarosan ifjúsági tagozata is lesz a Tisza Pártnak. Úgy fogalmazott Magyar, hogy a Tisza-szigeteket nem úgy kell elképzelni, mint a régi polgári köröket, ahova meghívják például Korda Györgyöt és Kudlik Júliát előadni, hanem interaktív módon működnek, és a tagok a helyi közélettel foglalkoznak.

Szóba került a párt finanszírozása is a beszélgetésen. Magyar azt mondta, szeretnék saját magukat fenntartani, „egyszerű, hétköznapi emberek” adományaiból, és később tagdíj is lesz a pártban. „Elég sok oligarcha megkeresett az utóbbi hetekben” – állította, majd hozzátette: vannak oligarchák, akik szeretnek feketére és pirosra is tenni a kaszinóban. „Mondtam nekik, hogy csak vigyázzanak, mert lehet, a zöld nulla jön ki, és akkor teljesen feleslegesen tették.”

A Tisza Párt elnöke szerint Rogán Antalék azt hitték, hogy ellene is működik majd a lejárató kampány. A júniusi választás eredménye azonban azt mutatja, hogy pont az ellenkező hatást érték el ezzel. Magyar arra számított, hogy Orbánék levonják a konzekvenciát az eredményből, és rájönnek, hogy konszolidációra, polgári hangnemre, szakértelemre van szükség. Ennek azonban nincsenek jelei.

„Olyan harcosokat látok, akik szereztek most az utóbbi pár hétben véres sérüléseket”

– reagált Orbán kötcsei szavaira. A miniszterelnök zárt körben arról is beszélt, hogy a szakértők korszaka a politikában lejárt, „a politikus harcos”, és „aki nem véres, az nem harcolt”. Magyar szerint „véres sérüléseket” szerzett az elmúlt hetekben Takács Péter egészségügyi államtitkárt és Lázár János építési és közlekedési miniszter, akikkel az egészségügy és a MÁV állapota miatt kezdett háborúzni.

A Medián mérését látva arra számít, hogy még durvább fokozatba kapcsol a kormányzati lejárató kampány. „Leszek én gyerekgyilkos, leszek én pedofil, leszek én bármi.” Az ötkertes balhéjáról elismerte, hogy hiba volt, és bár a jövőben is fog hibázni, a felelősséget átérezve jobban oda kell ezekre figyelnie.

Magyar arról is beszélt, hogy szerinte a Fővárosi Közgyűlésben nem lesznek koalíciók, hanem ügyek és alkuk mentén fognak szavazni a frakciók. Rengeteg olyan ügyben lehetne konszenzust teremteni, ami nem pénz kérdése: ilyen a Vitézy Dávid által javasolt BKK-rendészet megerősítése, a tömegközlekedési eszközök akadálymentesítése, az egységes, összefüggő zöldfelületek fejlesztése vagy a reklámtáblák eltüntetése.

A nagyobb beruházásokhoz, a bérlakásépítéshez pedig bevonná magántőkét. Magyar állítja: itt voltak a legnagyobb magánbefektetők, de Karácsony még azokkal sem volt hajlandó tárgyalni, akiknek nincs közük a NER-hez. Márpedig a Tisza Párt elnöke szerint a bérlakásépítési program máshogy nem megy, saját forrása nem lesz ehhez a fővárosnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!