Diákjait érintő bántalmazás miatt nyomoz a rendőrség, a tankerület mégis helyén hagyja az ügyben érintett igazgatót

2024. szeptember 9. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Három helyett már nyolc gyereket érintő bántalmazás ügyében nyomoz a rendőrség az ügyben, amelynek gyanúsítottja egy dunavecsei iskola vezetője – írta a Magyar Narancs. A lap szerint az értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozó Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban (EGYMI) történtek miatt júniusban indult nyomozás, a rendőrség több 7–16 éves értelmileg akadályozott gyereket is kihallgatott pedagógusok, a gyerekek szülei, nevelőszülei mellett, akik lelki bántalmazásokról, fizikai erőszakról számoltak be.

A nyomozás eredetileg kiskorú veszélyeztetése miatt indult, mostanra azonban átminősítették azt „közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettére”, a nyomozásért a kecskeméti rendőrkapitányság felel.

Az oktatási intézményt azonban továbbra is irányíthatja a vizsgálattal érintett vezető, akinek megbízatását öt év után a nyáron újabb öt évre meghosszabbította a Kiskőrösi Tankerületi Központ.

A döntés azután született, hogy a nyomozás megindult. A Magyar Narancsnak a tankerülettől érkezett válaszából kiderült, hogy bizalmuk töretlen az intézmény vezetőjével szemben, noha a nyomozás alatt kihallgatottak az intézmény vezetőjét nevezték meg elkövetőként.

„Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, úgy tudjuk, hogy az ügyben bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személy nincs. Amennyiben ez megtörténik, a Tankerületi Központ a hatályos jogszabályok alapján fog eljárni és megteszi a szükséges intézkedéseket” – írta a tankerület a Magyar Narancsnak.

A lap úgy tudja, van olyan bántalmazott gyermek, aki az elszenvedett erőszak miatt nem mer az iskolába járni.

Az intézmény vezetője szerint bosszúhadjárat az ügy: „Az ellenem folyó eljárás egy jelenleg is nálunk dolgozó kollégám bosszúhadjáratának az eredménye.”

A lap információi szerint ugyanakkor „a bántalmazott gyerekek köre szélesebb nyolc főnél, várható, hogy a nyomozás során újabb sértettek, illetve felnőtt képviselőik fognak jelentkezni.”

Az igazgató ellen az iskola egykori diákja is feljelentést tett. A 17 éves tanulón túl az egyik diák édesapja is így tett, akinek elmondása szerint fiát bántalmazta az igazgató. A sérülések nyomairól a feljelentő fényképeket készített, azokat a nyomozati anyaghoz csatolták.

A lap megjegyezte, hogy az értelmileg akadályozott diákokkal foglalkozó iskola vezetője Bese Gergőnek köszönhetően lett a helyi katolikusok világi elnöke és szervezte a dunavecsei katolikus bált. Az LMBTQ-közösség ellen korábban rendszeresen felszólaló katolikus papról a közelmúltban kiderült, hogy melegpartikra járt, azokról felvételt is készített, amelyek nyilvánosságra kerültek.

A Karmelitát is felszentelő pap ellen az egyház eljárást indított, ő maga bocsánatot kért, és közölte, őt megvezették, naivságát kihasználták, így ami történt, az nem a véletlen műve volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!