Hajdú-Bihar vármegye kormányhivatala dönthet a közútkezelői engedélyekről Józsefvárosban

2024. szeptember 3. – 20:14

Másolás

Vágólapra másolva

A háborús veszélyhelyzet miatt nem a Józsefvárosi Önkormányzat, hanem a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal dönt a közútkezelői engedélyekről a főváros nyolcadik kerületében. A helyi önkormányzat így nem is tudja ellenőrizni azokat.

Pikó András, Józsefváros polgármestere keddi Facebook-bejegyzésében számolt be erről, miután hétfőn megkezdték a Magyar Rádió épületének bontását. A bontásnál kirobbanó balhé során egy kamion is behajtott a forgalommal szemben a Pollack Mihály térre. Az Építési és Közlekedési Minisztérium cáfolja, hogy a Pázmány-projekthez kapcsolódva jelent meg a kamion, ezt azonban Pikó bejegyzése szerint már nem tudták ellenőrizni.

Pikó posztjában azt írja, az a jogilag abszurd helyzet alakult ki, hogy ennek igazságtartalmát a helyiek képviseletével megbízott Józsefvárosi Önkormányzatnak már nincs lehetősége ellenőrizni. „Miután egy kormányrendelettel elvették tőlünk a közútkezelői engedélyek megadásának jogát, néhány csavar után ez a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz (!!!) került.”

A józsefvárosi polgármester hozzátette: bár az önkormányzat tájékoztatásul megkapta 4 teherautóra kiadott közútkezelői engedélyt arról, hogy azok a bontás ideje alatt behajthatnak a Palotanegyedbe. A fő problémát az jelenti, hogy nem tudják, „ki és milyen egyéb engedélyeket adott vagy nem adott ki”. Azt mindenesetre tudják, hogy a hétfőn behajtott kamion rendszáma nem szerepel az általuk megkapott 4 közútkezelői engedélyen. „Ha a minisztérium állításának is hitelt lehet adni, akkor a helyzet az, hogy tegnap egy közútkezelői engedéllyel nem rendelkező teherautó próbált a forgalommal szemben behajtani az építési területre, veszélyeztetve a tiltakozók testi épségét!”

Az esetre Vitézy Dávid is reagált Facebook-oldalán. A korábbi főpolgármester-jelölt azt írja: a kormányrendelettel „teljes szabályozási nonszensz született csak azért, mert Lázár János megunta az egyeztetést Józsefváros vezetésével, és erőből akarta ezt is elintézni, mint mindig mindent.”

Vitézy szerint „teljes igazgatási káoszt” okozhat a fővárosban, hogy eseti jelleggel a Hajdú-Bihar vármegye kormányhivatalába szervezik ki a döntést, anélkül, hogy a rendszer egészéért felelne. Ez ugyanis szerinte azt okozhatja, hogy akár egy utcán belül is teljesen ellentétes tartalmú szabályokat hoz a BKK és a debreceni székhelyű kormányhivatal.

„Mivel egy közútkezelői hozzájárulás nem azonnal valósul meg, és nincs is közös nyilvántartása ezeknek a kezelői döntéseknek, simán előfordulhat mostantól, hogy egymással ellentétes forgalmi rendeket engedélyeznek az egyaránt feljogosított kezelők”

– írta bejegyzésében Vitézy.

A jogszabály értelmében ráadásul nem csak a Pázmány, hanem bármely kiemelt beruházás esetén dönthet Hajdú-Bihar vármegye kormányhivatala a közúti engedélyekről, tette hozzá.

A kampuszfejlesztéssel kapcsolatban egyébként még júliusban jött ki kormányrendelet: ebből kiderült, hogy a hajdú-bihari főispán kezébe adta a kormány a Pázmány kampuszfejlesztésének koordinálását, amelyet a kormány 2021-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánított.

A Magyar Rádió épületeinek bontása hétfőn kezdődött el a helyére tervezett Pázmány Campus területén. A beruházást ellenző VIII. kerületi önkormányzat és a helyi civilek, valamint a kormányzat között hónapok óta húzódik a vita a projektről: a lakók a környező épületek állapota és a bontás utána keletkező törmelék miatt aggódnak, sokak szerint pedig hiba elbontani a Magyar Rádió történelmi épületeit. A bontás és a kiemelt beruházás miatt hétfőre tüntetést szerveztek az épülethez, erről itt írtunk bővebben.

A kormány még 2020-ban döntött arról, hogy az eddig Piliscsabán működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Budapest belvárosába, a VIII. kerületi Palotanegyedbe költözhet, ahol egy új, modern campust alakítanak ki az intézménynek. Ennek értelmében a Pázmány ingyen megkapja a Magyar Rádió Pollack Mihály téri épületét, illetve az Esterházy-palotát, a Károlyi-palota épületét és a Magyar Rádió egykori központi irodaépületét is – összesen 32 600 négyzetméternyi területet. 2021-re készültek el a Pázmány Campus első látványtervei, a költségeket 200-250 milliárdra kalkulálták, ez azóta 300 milliárdra módosult.

Pikó András, Józsefváros polgármestere viszont úgy gondolta, a kormány és a katolikus egyház a helyi lakosok és az önkormányzat feje fölött döntött az „évtizedeket meghatározó nagyberuházásról”. Ezért 2023 novemberében helyi védettség alá helyezte a Magyar Rádió bontásra ítélt épületeit, majd egy közmeghallgatást is szervezett.

Lázár János a parlamentben ezzel szemben azt mondta, hogy több alkalommal is egyeztettek a civilekkel, csak „Budapest liberális vezetése üldözi azt, hogy a belvárosban egy katolikus egyetem épüljön”, ezért minden törvényes eszközt be fognak vetni, hogy felépüljön az új campus. Idén februárban Lázár egy alkalommal Pikóékkal is leült tárgyalni, de nem közeledtek az álláspontok. A Józsefváros által készített lakossági kérdőívből közben az derült ki, hogy a helyiek többsége részben vagy egészben elutasítja a beruházást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!