Péntek óta két fiatalt gázolt halálra a vonat, a MÁV videóban könyörög az embereknek, hogy figyeljenek oda

2024. szeptember 2. – 18:09

Másolás

Vágólapra másolva

Csak az elmúlt három napban két fiatalt gázolt el a vonat, ezért a MÁV ismét felhívást és kisfilmet tett közzé, melyben arra kérik az embereket, hogy ne szegjék meg a szabályokat, és ne lépjenek a tilos jelzés ellenére az érkező vonatok elé. Emellett nyomatékosan kérik a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden lehetséges eszközzel hívják fel a fiatalok figyelmét a vasúti közlekedés veszélyeire – olvasható a MÁV-csoport honlapján.

A MÁV tájékoztatása szerint a telefonját nyomkodta és zenét hallgatott, ezért nem figyelt a veszélyre az a 16 éves fiatal, akit ma gázolt halálra a vonat Gyálon, egy labirintkorláttal ellátott vasúti átjáróban, pénteken pedig egy 14 éves lány szaladt át a tilos jelzés ellenére az érkező vonat előtt, az ő életét sem lehetett megmenteni. Idén a MÁV hálózatán már 56 baleset történt vasúti átjáróban, amelyek során tizenöten vesztették életüket. Legutóbb éppen a múlt héten halt meg egy sínekre hajtó autós Cegléden, de augusztusban szinte minden hétre jutott egy halálos baleset.

A MÁV idén emiatt már sokadik alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy a vasúti síneken való figyelmetlen átkelés és a szabályok megszegése könnyen halállal végződhet, vagy súlyos, maradandó sérüléseket okozhat. Ezúttal Molnár Péter mozdonyvezetővel próbálják jobb belátásra bírni az embereket, aki már nyolc alkalommal gázolt, minden esetben a közlekedők figyelmetlensége miatt. A mozdonyvezető a MÁV videójában hangsúlyozta, ilyenkor nem tudnak megállni, a vonat féktávolsága többszáz méter, hirtelen megállítása esélytelen.

Molnár Péter nem először szólalt meg ilyen témában, két éve az Alapjárat videójában is ugyanerről beszélt. A Telexen nemrég Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. vezető pszichológusával, és Barsi Balázzsal, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnökével vettük végig, hogy hogyan hatnak az ilyen balesetek a mozdonyvezetőkre, ezt a cikkünket itt olvashatják el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!