Öregdiákként mondott beszédet az évnyitón a Kölcsey leváltott igazgatója

2024. szeptember 2. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

„A Kölcseyt és a Madáchot a mai napon – egyébként további, vidéki és fővárosi iskolákkal is – megint együtt emlegethetjük. Mindkét iskola igazgató nélkül maradt (megfosztották az igazgatójától)”

– mondta egyebek mellett hétfőn a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium egykori igazgatója, Fazekas Csaba, aki öregdiákként mondott beszédet az iskola hétfői tanévnyitóján.

A gimnázium Facebook-oldalán is közzétett beszédében Fazekas párhuzamot vont a Kölcsey és a Madách Imre Gimnáziumban történtek között, ahol augusztus 28-án derült ki, hogy a Belügyminisztérium azonnali hatállyal felmentette igazgatóját, Mészáros Csabát. Fazekas szerint egy iskolaigazgatónak az a feladata, hogy jó és biztonságos légkört teremtsen, és szerinte Mészárosnak is a diákok megnyugtatása volt a célja, nem a mobilokat kitiltó jogszabály elutasítása.

„Kérem, tegyétek el magatoknak tanulságként, hogy ilyen esetekben meg kell kérdezni a történetben érintettet, hogy mi volt a szándéka, mit miért csinált. Nem szabad azonnali szankciókat alkalmazni, mert azok indulatokból születnek, s nem előzi meg őket a tájékozódás és a mérlegelés.” – mondta beszédében az egykori Kölcsey-igazgató. Kiemelte, új szabályok alkotásánál fontos, hogy a döntéshozók az érintettek véleményét is kikérje, és szerinte hasonló tanulságokat lehetett levonni két éve a Kölcseyben történtek után is.

„Értsük világosan: én azért nem lehetek a továbbiakban a Kölcsey igazgatója (szerencsére, a tanára azért lehetek), mert kiálltam az elbocsátott kollégáim mellett, s mert kritikus véleményt fogalmaztam meg több ízben az oktatásirányításról”

– mondta a volt igazgató, hozzátéve, hogy vállalja tettei következményeit, és kiáll Mészáros Csabáért, és azért, amit képvisel. Az évnyitón a Fazekas beszéde után egy tanári visszajelzésekből szerkesztett beszédben értékelték és köszönték meg a tanárok és a diákönkormányzat tagjai az egykori igazgató munkáját.

Fazekas igazgatói pályázatát – sok másik esethez hasonlóan – a Belügyminisztérium nyáron elutasította, így az idei évtől már csak tanárként van jelen az iskola tantestületében. Több olyan iskoláról írtunk, ahol hasonló volt a forgatókönyv: a korábbi igazgató megpályázta az újabb megbízatást, és bár a tantestület támogatta, esetleg kihívója sem volt, a minisztérium mégis úgy döntött, hogy nem folytathatja a munkát. Ez történt a jánoshidai Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban és a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban is.

2022. októberben írtuk meg, hogy miután kirúgták őket, a budapesti Kölcsey Gimnázium tanárai pertársaságot alapítottak, és közösen indítottak munkaügyi pert, amely tavaly áprilisban kezdődött. Az idén márciusi tárgyalásra beidézték az iskola igazgatóját és igazgatóhelyettesét is, Fazekas Csaba akkor azt mondta, a tanárok polgári engedetlensége szimbolikus volt, valójában sokan akkor is dolgoztak, amikor papíron nem vették fel a munkát. A per egyébként azóta is tart, legutóbb néhány napja halasztották el ismét a kölcseys tanárok tárgyalását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!