Maruzsa Zoltán szerint nagy mozgásteret adtak az iskoláknak a mobilrendelet végrehajtására

2024. augusztus 30. – 11:13

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy mozgásteret adtak az iskolák vezetésének, ezért azok maguk dönthetik el, hogy miként hajtják végre a mobiltelefonok használatának korlátozására vonatkozó rendeletet, fejtette ki Maruzsa Zoltán a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának pénteki adásában, írja az MTI.

Mint Maruzsa elmondta, az intézkedéstől azt várják, hogy ösztönzőleg hat a tanulási eredményekre és a diákok egymás közötti társas kapcsolatok kialakítására. Az iskolák házirendje alapján határozzák majd meg, hogy hol tárolják, és a nap végén hogyan adják vissza a reggel begyűjtött telefonokat, de lesznek kivételek is. Nem kell leadnia a telefonját, illetve más okoseszközét annak a diáknak, akinek erre egészségügyi oka van, az eszközök oktatási célú használatáról pedig a tanárok dönthetnek.

Az interjú előzménye, hogy a Belügyminisztérium augusztus 28-án felmentette a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát, miután Madách vezetősége bejelentette: az új tanévben nem veszik el a diákok mobiltelefonjait és más digitális eszközeit a tanítás előtt, hiába kötelezi őket erre rendelet. „Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás” – írták az iskola honlapján közzétett bejegyzésükben. A minisztérium azzal indokolta az igazgató felmentését, hogy „egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.”

Az államtitkár emlékeztetett, az új tanév másik jelentős változása a pedagógusbéreket érinti, mert mint mondta, a kormány az év elejétől több mint 32 százalékkal emelte az illetményeket. A folyamat jövő januártól a pedagógus-átlagbérek a diplomás átlagbérek legalább nyolcvan százalékára történő emelésével folytatódik. Előzetes számítások szerint 2025-re 1 millió 25 ezer forint diplomás átlagbérre lehet számítani Maruzsa szerint, ami azt jelenti, hogy a pedagógus átlagbéreket is 820 ezer forint környékén lehetnek, ami átlagosan 21 százalékos béremeléssel elérhető. Ennek egy részét minden pedagógus megkapja, a fennmaradó részt pedig, az új pedagógus-életpályáról szóló törvény alapján az intézményvezetők és igazgatók tudják differenciáltan biztosítani, tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy az idei évtől teljesítményértékelési rendszert is bevezetnek az iskolákban. Ennek alapján évente értékelik a pedagógusokat és az igazgatókat, ami befolyásolni fogja a bérezésüket is. Maruzsa szerint a béremelés elindítása óta látványosan és folyamatosan bővül a köznevelésben dolgozó szakemberek létszáma, illetve emelkedett a felsőoktatásban pedagógusképzésekre jelentkezők létszáma, ami így a második legnépszerűbb képzési területté vált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!