444: A magyar külügy cégének irodavezetője és az orosz belügy hivatalos beszállítója volt az Amerikában csempészésért letartóztatott férfi anyja

2024. augusztus 28. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar külügy cégének irodavezetője és az orosz belügy hivatalos beszállítója volt az Egyesült Államokban csempészésért letartóztatott 46 éves H. Bence anyja, írja a 444.hu. A lap nyilvánosan elérhető adatok alapján azt írja, hogy a magyar külügyminisztérium háttérintézményének, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai partnerirodájának volt vezetője és a letartóztatott férfi szoros családi viszonyban lehetnek.

Részletesen írtunk arról, hogy a letartóztatott férfit azzal gyanúsítják, hogy másokkal összeesküvést szőtt amerikai eredetű rádiótávközlési technológia engedély nélküli, illegális exportjára orosz kormányzati végfelhasználók számára. A Telex információja szerint ezek Motorola kézi rádió adó-vevő készülékek voltak, ezeket akarta H. Bence társaival Oroszországba juttatni, különféle fedőcégeken keresztül, a gyanú szerint az eszközöket orosz állami megrendelésre szállították.

A 444 szerint korábban a most letartóztatott férfi anyja vezette azt a céget, ami a Motorola hivatalos beszállítója volt Oroszországban, és ami 2005-től az orosz belügyi szerveket is ellátta ezekkel az eszközökkel. Ezután Horváth Ficzere Margarita a magyar állam egyik cégében, a külügyminisztérium háttérintézményében volt irodavezető, a moszkvai képviseletet Szijjártó Péter külügyminiszterrel nyitott meg 2019. december 13-án, erről az MTI egy fotót is közölt:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai képviseletének megnyitóján 2019. december 13-án. Mellette Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója és Horváth Margarita, a képviseleti iroda vezetője – Fotó: Borsos Mátyás / Külgazdasági és Külügyminisztérium / MTI
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai képviseletének megnyitóján 2019. december 13-án. Mellette Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója és Horváth Margarita, a képviseleti iroda vezetője – Fotó: Borsos Mátyás / Külgazdasági és Külügyminisztérium / MTI

Kerestük a külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, Szijjártó Péter ismeri-e Horváth Ficzere Margaritát, a fiát, és hogy milyen kapcsolatban áll most a minisztérium a HEPA-val. Válaszában a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya azt írta, hogy Ficzere Margarita nem töltött be pozíciót magyar állami cégben, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai partner irodájának volt az alkalmazottja, amely egy orosz cég volt, feladata pedig a magyar vállalatok termékeinek és szolgáltatásainak népszerűsítése Oroszországban és a kaukázusi régióban. „A partneriroda 2023. márciusában megszüntetésre került, Ficzere Margarita nem áll szerződéses jogviszonyban a Külügyminisztériummal”.

Hozzátették, hogy az amerikai államügyészi hivatal tájékoztatta a területileg illetékes magyar konzulátust H. Bence letartóztatásáról, de a férfi nem igényelt magyar konzuli védelmet.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!