A Nemzeti Múzeum helyett a Biodómban lesz a World Press Photo kiállítás

2024. augusztus 27. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

„Különleges helyszínben állapodtunk meg a szervezőkkel, az idei kiállítás a Biodómban lesz, az az épület is Budapest mai összetett valóságáról mesél a maga módján” – írja Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében, amiben bejelentette a World Press Photo Kiállítás új helyszínét és azt, hogy a főváros veszi át a rendezvényt. Tavaly a sajtófotó kiállítás egyik képe miatt lett botrány a Nemzeti Múzeumban.

A főpolgármester felidézte, hogy tavaly egy kép miatt elhúzódó botrány lett, az akkor még a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott fotókiállítás miatt. „A Mi Hazánk felhívására egy ostoba és káros jogszabály alapján a kormány korlátozta a World Press Photo kiállítást. Az állami cenzúra hatása nem maradt el, és még mindig tart: sok intézmény nem merte idén befogadni az évről évre, a világ számos nagyvárosában bemutatott kiállítást” – írta Karácsony.

A főpolgármester szerint a szervezők megkeresték a fővárost, Budapest pedig „örömmel vállalta” a felkérést. „A kiállításnak, ami nem másról, csakis a valóságról szól, a világ legkitűnőbb sajtófotósai művészi igénnyel hol a szenvedést, hol a szabadságot, hol a szerelmet, hol a gyászt ábrázolják, összetetten, sokszínűen, amilyen a bennünket körülvevő valóság, úgy” – írta.

A kiállítást idén a félkész, de bizonyos rendezvényekre alkalmas Biodómban tartják majd. A be nem fejezett komplexumot az utóbbi időben igyekszik kihasználni a főváros. Karácsony szerint a Biodóm „méltó és akadálymentes helyszíne lesz” a kiállításnak szeptember 20-a és október 27-e között. A kiállításról további információ az esemény oldalán található.

Tavaly botrányt csináltak a kiállításból

Csák János novemberben rúgta ki azonnali hatállyal L. Simon Lászlót, a Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatóját. A miniszter akkori indoklásában kifejtette, hogy a L. Simon „olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.

A főigazgató menesztése hátterében az LMBTQ-propagandával megvádolt World Press Photo kiállítás körüli ügy állhatott, amit Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője robbantott ki.

Dúró törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte Csák János minisztertől a Nemzeti Múzeumban megtekinthető Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt, Csák pedig meg is állapította a törvénysértést, és a családok védelméről szóló törvény értelmében arra kérte a Nemzeti Múzeumot, azaz L. Simon László igazgatót, hogy szigorítson a belépésen, és csak 18 éven felülieket engedjen be. Egy kommunikációs adok-kapok után L. Simont eltávolították a múzeum éléről, a helyét ideiglenesen Hammerstein Judit vette át. A Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója június közepe óta Zsigmond Gábor történész, kulturális turisztikai szakközgazdász.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!