Két estére új funkciót kap a félkész Biodóm: musicalt játszanak benne

2024. január 17. – 20:24

Két estére új funkciót kap a félkész Biodóm: musicalt játszanak benne
A Biodóm – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Egy különleges látványvilágú családi musical miatt kel életre a félbehagyott Biódom: a Vadak ura című családi musicalt adják majd elő benne februárban – írja az MTI a Fővárosi Állatkert közleménye alapján.

A közleményből kiderült, hogy február 10-én és 11-én a TBG Production és a Soproni Petőfi Színház a Re-Production táncművészeinek közreműködésével adja elő a Vadak ura című musicalt. „Dinamikus koreográfiákkal, látványos jelmezkavalkáddal és a térben elhelyezett, nagy méretű LED-falak által kínált 21. századi vizualitással mutatja be a »nagyerdő« életét.” A musicalben szerepel többek közt Békefi Viktória, Fésűs Nelly, Pesák Ádám és Papp Attila is.

A februári előadások egyik nagy különlegessége a helyszín: a színpadot és a nézőteret a Biodóm aulájában, a látogatóközpontjában alakítják ki. Az állatkert elismerte, hogy bár magát a Biodómot még nem sikerült befejezni, a kivitelezés már eljutott arra a szintre, hogy bizonyos rendezvényeket be tud fogadni. A Biodómot már mindenre használták, csak arra nem, amire eredetileg tervezték:

volt már filmforgatás, a Fővárosi Önkormányzat által szervezett állásbörze, jelenleg pedig egy Lampion Fesztiválnak ad otthont.

A Biodóm projektet még a fővároshoz tartozó állatkert korábbi igazgatója, Persányi Miklós lobbizta ki Tarlós István főpolgármestersége alatt. Az eredeti felállás szerint a kivitelezést a kormány finanszírozta, a beruházást pedig az állatkert felügyelte. Aztán megcsúsztak a költségek, Tarlóst Karácsony Gergely váltotta, az épület pedig évek óta befejezetlenül áll. Tavaly ősszel a létesítmény fűtése körül alakult ki vita: a főváros bejelentette, hogy nem fizeti tovább, majd az állatkert közölte: változatlan a Biodóm üzemeltetése. Végül kiderült, hogy csak másképp, olcsóbban próbálnak fűteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!