Magyar Péter benyújtotta a Schadl–Völner-ügyben tett felülbírálati indítványát

2024. augusztus 27. – 21:00

Másolás

Vágólapra másolva

Közzé is tette a Tisza Párt azt a felülbírálati indítványt, amelyet Magyar Péter nyújtott be kedden a Központi Nyomozó Ügyészségre a Völner–Schadl–Rogán-ügyben a nyomozást megszüntető ügyészségi határozat ellen. A 20 oldalas dokumentumot itt tudja elolvasni. A párt közleménye szerint ebben a következő dolgok szerepelnek:

  • az ügyészség kirívó formai és tartalmi hibákat vétett az eljárásban;
  • az ügyészség nem a valós feljelentőt tekintette feljelentőnek;
  • a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nem járhatott volna el ebben a nyomozásban, ki kellett volna zárni az eljárásból, mivel az alapügy előkészítő szakaszában érintett volt;
  • a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nem hallgathatta volna meg tanúként az ügy potenciális gyanúsítottját, Rogán Antalt;
  • a csatolt hangfelvételen elhangzottakat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nem logikus módon értelmezte, és nem azon dolgozott, hogy az elkövetett bűncselekményt felderítse és az ehhez szükséges nyomozati cselekményeket elvégezze, hanem pont ezzel ellentétesen járt el.

A felülvizsgálati kérelem benyújtását a Schadl–Völner-ügyben nyilvánosságra hozott hangfelvételek ügyében indított nyomozást megszüntető határozata ellen a Tisza Párt elnöke hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be.

Magyar Péter márciusban hozott nyilvánosságra egy titokban rögzített hangfelvételt, amelyen volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter azt állította: Rogán Antalék kihúzták a nevüket a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiból. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást indított az ügyben, de nem talált bűncselekményt, így lezárták az eljárást.

Magyar szerint több trükköt is bevetett az ügyészség, hogy eltussolják az ügyet: nem az általa nyilvánosságra hozott hangfelvétel és az ő tanúvallomása alapján indított nyomozást, hanem a fideszes feljelentőt, Tényi Istvánt ismerték el feljelentőnek. Ennek az a jelentősége, hogy a feljelentőnek pluszjogosultságai vannak, például belenézhet a tanúvallomásokba, és a megszüntető határozat után először ő kérhet felülvizsgálatot

„A valóságnak meg nem felelő állításokat fogalmazott meg” Magyar Péter a hétfői sajtótájékoztatóján a volt igazságügyi miniszter hangfelvételét érintő ügyben, közölte később a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Azt írták, hogy a jogszabályok szerint „feljelentőnek az a személy minősül, aki az ügyészségnél vagy a nyomozó hatóságnál az eljárás alapjául szolgáló feljelentést megteszi. Magyar Péter a volt igazságügyi miniszter hangfelvételét érintő ügy nyomozásával összefüggésben nem tett feljelentést. Magyar az eljáró ügyészség idézésére – többszöri egyeztetést követően – tanúként jelent meg. Az ügyben az ügyészség a nyomozást nem a Magyar Péter által a mai sajtótájékoztatón megnevezett személy feljelentése alapján rendelte el” – olvasható a KNYF közleményében.

Szerintük Magyar Péter azon állítása sem felel meg a valóságnak, amely szerint az ügyészség azért nem őt tekintette feljelentőnek, hogy az iratok tartalmát így ne ismerhesse meg. „Az eljárásjogi törvény alapján a sértettnek nem minősülő feljelentő az iratokba nem tekinthet bele, csak a megszüntető határozatot kézbesítik a részére” – írta a hatóság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!