A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Magyar Péter nem mond igazat

2024. augusztus 26. – 16:25

Másolás

Vágólapra másolva

„A valóságnak meg nem felelő állításokat fogalmazott meg” Magyar Péter a hétfői sajtótájékoztatóján a volt igazságügyi miniszter hangfelvételét érintő ügyben, közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF).

Azt írták, hogy a jogszabályok szerint „feljelentőnek az a személy minősül, aki az ügyészségnél vagy a nyomozó hatóságnál az eljárás alapjául szolgáló feljelentést megteszi. Magyar Péter a volt igazságügyi miniszter hangfelvételét érintő ügy nyomozásával összefüggésben nem tett feljelentést. Magyar az eljáró ügyészség idézésére – többszöri egyeztetést követően – tanúként jelent meg. Az ügyben az ügyészség a nyomozást nem a Magyar Péter által a mai sajtótájékoztatón megnevezett személy feljelentése alapján rendelte el” – olvasható a KNyF közleményében.

Szerintük Magyar Péter azon állítása sem felel meg a valóságnak, amely szerint az ügyészség azért nem őt tekintette feljelentőnek, hogy az iratok tartalmát így ne ismerhesse meg. „Az eljárásjogi törvény alapján a sértettnek nem minősülő feljelentő az iratokba nem tekinthet bele, csak a megszüntető határozatot kézbesítik a részére”, írta a hatóság.

Magyar Péter márciusban hozott nyilvánosságra egy titokban rögzített hangfelvételt, amelyen volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter azt állította: Rogán Antalék kihúzták a nevüket a Schadl–Völner ügy nyomozati anyagaiból. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást indított az ügyben, de nem talált bűncselekményt, így lezárták az eljárást.

A Tisza Párt elnöke szerint több trükköt is bevetetett az ügyészség, hogy eltussolják az ügyet: nem az általa nyilvánosságra hozott hangfelvétel és az ő tanúvallomása alapján indított nyomozást, hanem a fideszes feljelentőt, Tényi Istvánt ismerték el feljelentőnek. Ennek az a jelentősége, hogy a feljelentőnek plusz jogosultságai vannak, például belenézhet a tanúvallomásokba, és a megszüntető határozat után először ő kérhet felülvizsgálatot. Mivel azonban Tényi a határidőre nem kért felülvizsgálatot, Magyar most megteszi ezt. Azt ígérte, a teljes dokumentumot kedden nyilvánosságra hozza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!