A Túrót eszik a cigányt is elénekelte a tajvani kórus Nyíregyházán, de a nemzeti zászlójukat le kellett vinniük a színpadról
2024. augusztus 22. – 09:07
Nagy sikerű koncertet adott Nyíregyházán a Tajpej Filharmónia Kamarakórusa, aminek tagjai, amikor a színpadon voltak, végig kirakták maguk mögé Tajvan zászlaját, de a kórusfesztivál utolsó napján kénytelenek voltak levinni a zászlót a színpadról, írja a 444.hu. A kórus a XV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál vendége volt, a tajvani hírügynökség és a Szabolcs megyei Szon.hu is úgy számolt be a koncertről, hogy a kelet-ázsiai együttes hatalmas sikert aratott, a többnapos rendezvény utolsó napján viszont levetették velük a Kínai Köztársaság, azaz Tajvan zászlaját.
„A szervezők szerint a fesztiválnak nagy a médiahatása, és a kínai nagykövetségtől kezdve a kínai külügyminisztériumig nyomást gyakoroltak a magyar külügyminisztériumra, hogy a fesztivál szervezői távolítsák el a Kínai Köztársaság zászlaját”
– mondta a CNA tajvani hírügynökségnek Ku Ju-csung kórusvezető. Azt mondta, hogy a szervezők folyamatosan bocsánatot kértek a kórustól, de a kormányzati nyomás miatt kénytelenek voltak meghozni ezt a döntést. „Mi ezt meg is értjük” – fogalmazott Ku, aki szerint nem az első alkalom, hogy a kínai nagykövetség tiltakozásával szembesülnek.
„A hétfő esti koncertet a Pro Musica Leánykar kezdte, majd a tajvani együttes lépett színpadra hatalmas sikert aratva, a hangverseny végén szűnni nem akaró taps volt a kórus jutalma. Zárásként a Pro Musica Leánykar és a Tajpej Filharmónia Kamarakórusa közösen énekelte el Kodály Zoltán Túrót eszik a cigány című szerzeményét” – írta a koncertről a Szabolcs megyei hírportál.
A Tajvan és Kína közötti feszültségek hátteréről a januári elnökválasztás idején is részletesen írtunk. Tajvan új elnökét májusban iktatták be hivatalába, William Lai (Laj Cseng-tö) beszédében arra kérte Kínát, hogy hagyjon fel a katonai és politikai fenyegetésekkel. Lai beiktatási ünnepségét újságíróként a helyszínen, a tajvani elnöki palota előtti téren néztük végig, beszámolónkat itt olvashatja el újra. A tajvani demokrácia új fejezetét kínai hadgyakorlat, parlamenti verekedés és százezres tüntetés nyitotta meg, erről itt írtunk.