Már debreceni székhelye van a Közlekedési Múzeumnak

2024. augusztus 7. – 07:56

Másolás

Vágólapra másolva

Megváltozott a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum adószáma és székhelye, utóbbi a korábbi budapestiről debreceni címre módosult: a Széchenyi utca 31. szám alá jegyezték be – tudta meg a Népszava. A számlázási cím nem változott.

A Közlekedési Múzeum új, debreceni helyszínének kialakítását előkészítő ötletpályázatot júliusban hirdette meg és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). Az épületegyüttest az M35-ös autópálya-csomópont mellett, a BMW-gyár közelébe tervezik, a koncepciókat szeptember 13-án délig várják, derült ki a pályázattal kapcsolatos hirdetményből. A nyílt, titkos, egyfordulós pályázat első három helyezettjének díjazására összesen 94,8 millió forintot különített el a szaktárca.

Lázár János májusban jelentette be, hogy a kormány Debrecenbe vinné az új Közlekedési Múzeumot. A miniszter akkor arról beszélt, hogy a kormány első olvasatban megtárgyalta a javaslatát, hogy a 150 milliárd forintos beruházást valahol a debreceni BMW-gyár közelében valósítsák meg. Lázár szerint a Közlekedési Múzeum Debrecenbe költöztetése az ország gazdasági érdeke.

Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum korábbi főigazgatója a Facebookon öt pontban foglalta össze ellenérveit. Ezek közt egyebek mellett a szerepelt, hogy Budapesten él a teljes magyar lakosság harmada, és itt összpontosul a turizmus is, miközben Debrecenben a közvetlenül elérhető lakosság és turizmus is kevesebb mint a tizede a fővárosinak, és a különbség a közlekedési lehetőségekben is megmutatkozik. Vitézy súlyos károkozásnak nevezte, hogy Lázár elköltöztetné a fővárosból a múzeumot, amelynek új épületét eddig Kőbányára, az Északi Járműjavítóba tervezték, és az utóbbi években mintegy 8 milliárd forintot költöttek a beruházás előkészítésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!