Az erőmű biztonságát félti Paks, miután a város bevételeinek harmadát elvonta a kormány

2024. augusztus 6. – 20:35

Az erőmű biztonságát félti Paks, miután a város bevételeinek harmadát elvonta a kormány
Tüntetés a kormány rendelete ellen Paks főterén – Fotó: Nyilas Gergely / Telex

Másolás

Vágólapra másolva


Minden tizedik paksi megjelent a város főterén kedden, amit a fideszes vezetést a júniusi önkormányzati választásokon legyőző, de csak októberben hivatalba lépő ellenzék szervezett, miután Paks egy kormányrendelettel bevételeinek több mint egy harmadát egyik napról a másikra elvesztette. A kormányzat ugyanis az atomerőmű területét kiemelt gazdasági övezetté nyilvánította, és így a város elesik az erőmű által befizetett iparűzési és ingatlanadótól, 7 milliárd forinttól, megkurtítva ezzel az eddig 19 milliárdos költségvetést. (A döntésről itt olvashatja részletes írásunkat.) Emiatt kedden rendkívüli ülésen döntött az önkormányzat az idei költségvetés módosításáról is, mivel már erre az évre érvényes a döntés, így a város az őszi hónapokra 3 milliárd forinttól esik el.

„Paks nélkül nincs Paks II.” – mondta Heringes Anita a megjelent csaknem kétezer tiltakozó előtt. Az MSZP-sként, a helyi Paksi Deák Ferenc Egyesület színeiben győztes polgármester szerint a város az erőmű mögött áll, de azzal, hogy kivonják a városból a helyben megtermelt bevételek jelentős részét, elveszítheti a kormány ezt a támogatást. Arra is figyelmeztetett, hogy ha a város nem működik megfelelően, nincs elég pénz szociális ellátásra, a bölcsőde, iskola fenntartására, ha az erőmű dolgozói nem lehetnek nyugodtak családjuk felől, az az erőmű működését is veszélyeztetheti, amit, ha a kormány nem is ért, Magyarország lakosságának értenie kell.

Ha nem a Fideszt választja Paks, akkor rosszul választ

A felszólalók és a résztvevők bizonyosak abban, hogy a kormány azért vonja el az adót és csatornázza át a fideszes vezetésű Tolna és Bács-Kiskun vármegyei önkormányzatokhoz, mert számára kedvezőtlen eredmény született a júniusi választáson, amely 26 év után ellenzékbe küldte Paks fideszes vezetését.

„Magyarország választott, elfogadom, hogy a miniszterelnök Orbán Viktor, de ő meg fogadja el, hogy mi meg Paks vezetői vagyunk” – mondta Heringes.
A felszólalók között volt Siófok harmadszor megválasztott ellenzéki polgármestere is. Lengyel Róbert paksi születésűként lépett fel a tüntetésen. A rendszerváltás legnagyobb vívmányának nevezte az önkormányzatiságot, amelyet fokozatosan, évek óta épít le a kormány: elvonták az iskolákat, kórházakat, a teljesítményadót, csökkentették az iparűzési adó helyben maradó részét, majd hatósági jogosítványokat vontak el, építési hatósági jogosítványuk sincs már az önkormányzatoknak „nem szólhatunk bele, hogy mi épülhet a városunkban, és mi nem”. Minderre jött a szolidaritási adó – ez idén Siófoktól 740 milliós, Pakstól 2 milliárd forintos elvonást jelent.

Lengyel szerint ha a szegényebb települések kapnák, a cél nemes lenne, de nem tudni, valójában mire megy el a pénz, lehet, hogy „a kiürített államkassza lyukaiba”, miközben az önkormányzatok útjainak kátyúzására nem marad pénz.

Szerinte a kormány az uniós források elosztásának rendszerét is büntetésre, jutalmazásra használja: „Ha meghajoltok a hatalom előtt akkor jó elvtársak vagytok és kaptok, ha egyenes gerinccel álltok, akkor nemcsak, hogy semmit nem kaptok, de még el is veszünk tőletek” – mondta, hiányolva, hogy a paksi tüntetésen nincsen még legalább 50 polgármester, akik kiállnának Paksért. „Az ország tele sunnyogó, fülét-farkát behúzó polgármesterekkel, akik baksisért vagy családjuk jólétéért vagy a jobbik esetben a városnak remélt pluszforrásért” eltűri a kormány önkormányzatokkal szembeni fellépéseit.

Elég volt a fotelforradalomból

„Eljutottam oda, hogy ha mindenki továbbra is a fotelből mondja a magáét, attól nem változik semmi” – mondta. A tüntetés önmagában semmit sem ér, ha ezután mindenki csöndben hazamegy, „akkor a 7 milliárd oda van, az tuti”, de ha „számos település vezetője ideáll, és nem fogják be a szájukat és a paksiak is kiállnak újra, akkor a sok hang összeáll és a Karmelitába is elhallatszik, nem félünk, elég volt!”

Lengyel szerint az, aki nem látja, hogy a rendelet az önkormányzati választás eredménye miatt született, „az hülye”.

A tüntetésen petíciót írtak alá a résztvevők, amelyet egy hét múlva elküldenek Orbán Viktornak, és egy levelet is, amelyet Heringes reményei szerint a város fideszes önkormányzati képviselői is aláírnak, kivéve Szabó Péter távozó polgármestert, aki kijelentette, hogy egyetért a kormányzat rendeletével, bár sajnálja is a döntést.

A Paksi Deák Ferenc Egyesület színeiben korábban és ismét mandátumot nyert Barnabás István arról beszélt, hogy a kormány az elvonás ismeretében talán nem is akarja igazán a paksi atomerőmű bővítését, és talán csak azért tartja fenn a projektet, hogy lophasson belőle. Pedig a város vállalta az ezzel járó nehézségeket, ahogyan 50 éve is az erőmű építésekor, cserébe bevételt és fejlődést várva. Most azonban szerinte fejlődés nincs „bezárt az egynapos sebészet, a képtár, a gyógyfürdő”, és már senki sem emlékszik a kormány által ígért 40 milliárdos fejlesztésre, amely az erőmű építéséhez szükséges, akár 10 ezer ember ellátásához kell a jelenleg 17 ezres városban.

Barnabás szerint a vezetés és „helyi regnáló kiszolgálója elveszi a város bevételét”, vélhetően azért, hogy „az önkormányzat ne tudjon költségvetést készíteni, és így a főispán majd feloszlathatja az önkormányzatot, új választást írnak ki”, amit aztán a Fidesz ismét megnyerhet. Úgy vélte, hogy a kormánynak nem tetsző színezetű önkormányzat megbüntetésének messzemenő hatása van, nő az elvándorlás, csökken a vállalkozások bevétele, ez elbocsátásokhoz vezet, eközben az erőmű dolgozóinak életszínvonala is csökken, ami az erőmű biztonságos működtetését is veszélyezteti.

Barnabás szerint ez végül az eddig gazdag város leépülését okozza, miközben a szükséges fejlesztések sem valósulnak meg. A képviselő a tüntetés végén felvetette, hogy Szekszárdon, a Tolna vármegyei önkormányzatnál is lehet tüntetés, hiszen ez a fideszes vezetésű testület lett az elvont pénzek egyik kedvezményezettje, amely belátása szerint oszthatja a pénzeket a települések között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!