Tusványos egy nagyon különleges falunap, ahol Orbán Viktor a sztár

Legfontosabb

2024. július 27. – 23:53

Tusványos egy nagyon különleges falunap, ahol Orbán Viktor a sztár
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt mondták tegnap, hogy lehet, önálló országot csinálna Orbán Kárpátaljából” – mesélik nekem Tusványoson, én pedig hitetlenkedve fogadom, de végülis, ez az a fesztivál, ahol ez a gondolat is belefér. Még beszélünk kicsit arról, hogy Soros György és Gyurcsány „csak egy szimbólum”, bár nem értem meg, pontosan ez mit jelent. Aztán a tusnádfürdői fesztivál estéjének homályában hangzik el az a mondat is, hogy „én fideszes vagyok, de azért vannak kritikáim a kormánnyal. Rogánt például nem szeretem”.

Az itteni fesztiválozók minden évben legalább annyira várják a politikusokat, mint az itt fellépő zenészeket. Még ha visszatérő téma is az, hogy pontosan kik lépnek fel Tusványoson. Kritika érte már emiatt a Quimbyt, Péterfy Borit és Lovasi Andrást is, de idén elmaradt az ekörüli ambivalens turbulencia: nem volt olyan fellépő, akit kritika ért volna, amiért Tusványosra jön. Cserébe az is igaz, hogy akikkel beszélgettünk a jelenlévők közül, azokat nem igazán érdekelték maguk az esti koncertek – sokkal inkább a reggeli kormányprogramok és az éjszakai dj-k.

Nem lehet őket hibáztatni, Tusványos fesztivál helyett inkább olyan, mint egy nagyon jól odarakott falunap. Az egyetlen színpadon zenél esténként napi két olyan fellépő, akivel nagyon nem lehet mellényúlni. Ha balra nézünk csülök, ha jobbra, miccs kapható, miközben előttünk Ákos vagy Nagy Feró énekel. Folyik a 700 forintos sör a sörpadokról, fogynak a szuvenírek, mindenki boldog. Kivéve azt a vattacukrot készítő nőt, aki Nagy Feró azon kérdésére, hogy „jöhet-e a 8 óra munka?” a legnagyobb őszinteséggel azt válaszolja, hogy „Nem!”.

Az idei fesztiválon idén azért lehetett érezni, hogy a választások után vagyunk. Ránézésre kevesebben voltak, emellett pedig sok fontos fellépő, Deutsch Tamás, Németh Szilárd, de még Dzsudzsák Balázs sem tudott végül eljönni rá. Míg egy éve ilyenkor igazán erős mondatokat lehetett kiemelni a fesztiválból, idén inkább megpihentek a politikusok. A békekeresés, a brüsszelezés, az elképzelt „Ők” elleni szélmalomharc mellett nem igazán volt olyan politikai előadó, aki eltért volna az általános kormánykommunikációs sémáktól. Bár nagy izgalom nem volt, azért mégis megmentette a show-t Orbán Viktor, aki szombaton elmondta, hogy megjelentek az agresszív törpék.

De azért ha valaminek, akkor átlagosnak biztosan nem lehet nevezni soha Tusványost. Hiszen még mindig Tusványos az, ahol Orbán Viktor nem rest egyórás beszédet mondani. Az, ahol fiatalok és idősebbek együtt buliznak. Az, ahol Nagy Feró a lába közé tömköd a színpadon egy gumibálnát. Az, ahol a délutáni ebédnél a szomszédok a sörpadon a gonosz megkísértéséről és a wokeliberálisok óvodások elleni LMBTQ-merényleteitől rettegnek. Ahol minden, politika iránt érdeklődő fesztiválozó szeret lenni, mert „ide nemcsak eljönnek a politikusok: de még isznak is!”. És ahol az alapítóatyák hot-dogos zacskóval a fülükön állnak ki Donald Trump mellett, miközben nagyon örülnek egy szippantós autónak.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az idei tusványosi fesztiválról szóló cikkeinket itt találja meg egyben.

Kedvenceink