Felfüggesztették a szexuális zaklatással vádolt magyarországi orosz ortodox egyház vezetőjét

2024. július 25. – 21:52

Másolás

Vágólapra másolva

Az Orosz Ortodox Egyház Szent Szinódusa bizottságot hozott létre a budapesti és magyarországi egyházmegye ügyeinek vizsgálatára, és az eljárás idejére felfüggesztette Hilarion (Alfejev) budapesti és magyarországi metropolita kormányzását, írja az MTI. Erre azután került sor, hogy egy fiatal férfi szexuális zaklatással vádolta a magyarországi orosz ortodox egyház fejét.

A döntésről szóló zsinati jegyzőkönyv csütörtökön jelent meg az egyház hivatalos honlapján. A dokumentum szerint Hilarion metropolitát nemcsak a budapesti és magyarországi egyházmegye vezetésétől függesztették fel, hanem megvonták tőle a zsinati bibliai és teológiai bizottsági elnöki, valamint a teológiai és teológiai oktatással foglalkozó zsinatközi jelenlét bizottságának elnöki tisztségét is.

A zsinat Mefogyij (Zinkovszkij) jegorjevszki püspököt nevezte ki mindkét bizottság megbízott elnökévé, míg a budapesti és magyarországi egyházmegye ideiglenes igazgatásával Nyugat-Európa pátriárkai exarcháját, Nyesztor (Szirotenko) korszuni (herszoneszi) és nyugat-európai metropolitát bízták meg.

Hilarion metropolita 2022 júniusa óta szolgált Budapesten, előtte volokalamszki metropolita volt, és az orosz ortodox egyház külső egyházi kapcsolatok osztályának elnöki tisztségét töltötte be. Hilarion olyan jó kapcsolatot ápol a Fidesszel, hogy nemzeti érdekre hivatkozva a kormány nem árulta el, hogyan kaphatott magyar állampolgárságot mindössze pár hónappal azután, hogy Magyarországra érkezett.

Buda Péter biztonságpolitikai szakértő és volt nemzetbiztonsági főtiszt korábban a Telexnek azt nyilatkozta, hogy „Hilarion volt az is, aki az Ukrajnával szembeni orosz katonai agresszió előkészítésének időszakában Budapesten járt, hogy közvetítse a néhány hónap múlva már középkori stílusú háborús uszító beszédeket tartó Kirill pátriárka áldását az Erdő Péter bíboros vezetésével zajló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitóalkalmán”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!