Magyar Péter: Még ebben a ciklusban beérhetjük a Fideszt

2024. július 22. – 21:57

Magyar Péter: Még ebben a ciklusban beérhetjük a Fideszt
Magyar Péter a Telex élő műsorában – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Reálisnak tartja, hogy a Tisza Párt még ebben a ciklusban beérje támogatottságban a Fideszt, mondta Magyar Péter a Telex hétfői élő műsorában. A több mint egyórás interjúban többek között szó volt az Európai Parlamentben végzett munkájáról, a pártépítésről, a Tisza Párt budapesti politikájáról, az Ötkertben történt incindensről és az ukrajnai útjáról is.

Az Európai Parlamentről

Magyar Péter szerint volt értelme, hogy felvette az EP-mandátumot, mert a legnagyobb ellenzéki pártnak külföldi szövetségeket is kell kötnie. Az EP-ben végzett munka a tapasztalatszerzésre és a kapcsolatépítésre is jó lehetőség. A Tisza Párt egyik feladata, hogy megmutassák a magyar embereknek, hogy miről szól az uniós munka, mert ilyen tájékoztatást eddig még nem kaptak. Magyar elmondása szerint a mezőgazdasági és az alkotmányügyi bizottságba fog beülni. Kifejezetten ő kérte ezt a két területet, mert az országjárása alatt azt látta, hogy nem várhat a mezőgazdaság fejlesztése. Szerinte az Orbán-kormány leépítette a mezőgazdasági érdekvédelmet, ami hosszú távon káros. Elmondása szerint a Hír TV stábja őt videózta az EP plenáris ülésen, még azt is felvették, hogy kivel sms-ezett. Minden alkalommal élni fog a jogával, hogy EP-képviselőként felszólaljon a magyar Országgyűlésen. Kövér Lászlótól kapott „egy szívhez szóló levelet”, amiben a házelnök leírta, hogy hova ülhet a parlamentben.

Magyar Péter a választások után szavazást indított arról, hogy legyen-e európai parlamenti képviselő, és a szimpatizánsok többsége igennel szavazott. Pedig a kampányban végig arról beszélt, hogy az eredménytől függetlenül nem fog kimenni Brüsszelbe. Ha csak 2-3 képviselőjük lett volna az EP-választás végén, akkor nem vette volna fel a mandátumot, de a közel 30 százalékos eredmény új helyzetet hozott, mondta. Az Európai Néppárt vezetése is azt kérte, hogy tegyen így, mert így van súlya a Tisza Párt jelenlétének. Azt mondta, hogy a kampányban talán nem kellett volna nyíltan arról beszélnie, hogy nem fogja felvenni a mandátumát. Elismerte, hogy néha hoz olyan döntéseket, amiket az adott a pillanatban nem kéne. „Ember vagyok, lehet, hogy ez is része a Magyar Péter-jelenségnek.”

Szerinte a magyar kormány „vállalhatatlan külpolitikája” miatt „alázzák meg” a magyar embereket. Ezzel arra utalt, hogy a soros magyar elnökség alatt az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen nem látogat Magyarországra hivatalos keretek között. Régen is voltak kemény kritikák a magyar kormánnyal szemben, de most más a helyzet. Ő úgy látja, hogy teljesen elszigetelődött Magyarország a Fidesz belpolitikai céljai miatt. Nem érez elégtételt amiatt, hogy a volt felesége, Varga Judit nem jutott ki Brüsszelbe, ő viszont igen, inkább sajnálja, hogy így alakult.

A pártépítésről

Reálisnak tartja, hogy még ebben a ciklusban beérjék támogatottságban a Fideszt. A Medián legutóbbi mérése szerint a Tisza Párt 12 százalékpontra van a Fidesztől. Magyar szerint „azért félnek úgy a fiúk”, mert a semmiből, minimális erőforrások mellett építettek fel egy 30 százalékos pártot. „Szokták mondani, hogy szeretett a média. Szeretett is, meg nem is. Szeressen téged úgy a média, mint Magyar Pétert.” Azt ígérte, hogy kedden vagy szerdán nyilvánosságra hozzák az összes EP-képviselőjük vagyonnyilatkozatát. Elmondása szerint felhívásuk óta több száz Tisza-sziget alakult meg, rengeteg önkéntesük van. Szerinte félnek a fideszesek attól, hogy a Tisza Pártnak hamar meglesz a vidéki beágyazottsága. Azt állította, hogy a Tisza Párt erősödése miatt a kormányközeli közvélemény-kutatók már mérik, hogy legyen-e előre hozott választás.

Magyar azt mondta, hogy a felhívásuk óta tízezren jelentkeztek párttagnak, emiatt „óriási meló” kiszűrni a jelentkezőket. Lesz etikai szabályzatuk, ami alapján nyilatkoztatni fogják a jelentkezőket. Az internet nem felejt, illetve majd megkérdezik a helyieket a jelöltekről, mondta arra, hogyan fogják szűrni a leendő párttagokat. Török Gábor nemrég azt nyilatkozta, hogy a fideszes világban már sokan nézik, ki lesz az első, aki átmegy a Tisza Pártba. Magas rangú fideszes politikus nem lehet a Tisza Párt tagja, amíg ő vezeti a pártot, jelentette ki Magyar, akit hétfőn megválasztottak pártelnöknek. Azt tervezik, hogy nem Magyar Péter-fókuszú lesz a Tisza Párt. Megkezdik a választókerületi jelöltek kiválasztását, a folyamat teljesen transzparens lesz.

Az újabb országjárásról azt mondta, hogy „csapatként” fogják járni az országot, de „ő is oda fogja tenni magát”, mert „más ember lett” az országjárás végére. Tanulságosnak nevezte, hogy ahol jártak, azokon a településeken mennyivel jobban szerepeltek az országos eredményhez képest, és mennyivel rosszabbul teljesített a Fidesz magához képest. Ezt mutatta be a Választási Földrajz elemzése is. Magyar Péter szerint a DK-nál „ámokfutás zajlik”, de nekik nincs dolguk a DK-val és Gyurcsány Ferenccel. Néppártnak nevezte a Tisza Pártot, ami azt jelenti, hogy lesznek olyan ügyeik vagy döntéseik, amelyek nem mindegyik szavazójuknak tetszik majd, de a Fidesz leváltáshoz kompromisszumokra van szükség. Ősztől „valóságos” kormányinfókat tartanak majd párhuzamosan a a Gulyás Gergely által tartott sajtótájékoztatóval. Ezeken ismertetni fogják a programjukat, az a céljuk, hogy az embereknek bemutassák az ország valós problémáit.

Nemrég hozta nyilvánosságra Magyar Péter, hogy Radnai Márk színész-rendező a Tisza Párt egyik alelnöke. Radnai azzal került be a hírekbe néhány éve, hogy durván megfenyegetett több kritikust is. Magyar Péter erről azt mondta, hogy tudott erről a sztoriról, de szerinte máshogyan történt, mint ahogyan az megjelent a sajtóban. Ezt bizonyítja, hogy a teljes színházi szakma Radnai mellett állt ki.

A budapesti politikáról

Karácsony Gergely a választás után azt mondta, hogy szeretne találkozni Magyar Péterrel, hogy a közös munkáról egyeztessenek. Magyar szerint még nem jött össze a találkozó, de pont hétfőn írta meg neki, hogy a következő héten mikor lenne neki alkalmas. Nem növelte a bizalmát Karácsony irányába, hogy a fővárosi önkormányzat több százmilliót osztott szét jutalomként a fővárosi cégek vezetői között.

A Tisza Párt nem fog beülni a fővárosi cégek vezetőségébe, delegálni és javasolni sem fognak tagokat, jelentette ki Magyar. A főpolgármester-helyettes személyére sem tesznek javaslatot, de a tiszás képviselők sem vállalnák a felkérést. Ősszel döntenek arról, ki lesz az a másik öt képviselő, aki tőlük még beül a közgyűlésbe. Öt képviselőjük már felvette a mandátumát. Magyar sem döntötte-e még el, hogy beül-e a közgyűlésbe.

Szkeptikus az ősszel felálló közgyűléssel kapcsolatban, mert szerinte Karácsony emberei azt terjesztik, hogy meg fogják vásárolni a Tisza Párt képviselőit, így nehéz bizalmat építeni. „Kicsit még abban a hitben vannak az urak, a főpolgármester és mindenki a hatalmi elitben, hogy minden ugyanúgy megy tovább, mint eddig.” Szerinte a magyarok 30 százaléka nem erre szavazott. Nem fognak háttéralkukat kötni, ügyek mentén tudnak együttműködni más pártokkal, de a lehetséges főpolgármester-helyetteseket – Kiss Ambrust és Tüttő Katát említette név szerint – biztosan nem szavazzák meg. „Nem fogjuk konzerválni a DK és az MSZP bázisát”. Lássuk meg – mondta arra a felvetésre, hogy megszavazna-e kutyapártos helyettest.

Szeptemberben kijönnek egy részletes budapesti programjavaslattal. Ennek része lesz egy dunai gyalogoshíd megépítése, a Duna-part fejlesztése és a belső kerületek egységes kezelése. Képesek kompromisszumokat kötni, ha az a budapestiek érdekét szolgálja, tette hozzá.

Az Ötkertben történt incidensről

Magyar Péter szerint az Ötkerben történt eset egyik tanulsága, hogy egy 30 százalékos párt vezetőjeként már nem egy magánszemély. „Két évig Magyar Péter mint magánszemély nem létezik, ami nehéz lesz.” Azért nem hozzák nyilvánosságra a szórakozóhelyen készült felvételeket, mert megvárják, hogy mivel áll elő még a propaganda, és majd csak utána teszik meg a szükséges feljelentéseket. Másrészt megvárja, hogy a hatóságok megmutassák neki az állítólagos bizonyítékokat. Arra nem válaszolt, hogy véleménye szerint milyen felvételek lehettek a Dunából kihalászott mobilon.

Szerinte példátlan, hogy „egy állítólag garázdaság” és „egy állítólagos rongálás” miatt „30 rendőrt rendelnek ki” és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat búvárait beküldik az áradó Dunába. Magyar szerint ezzel súlyos bűncselekményt követett el a rendőrség. Állítása szerint megvannak neki a búvárok chatüzenetei arról, hogyan küldték be őket a folyóba. Arról sem akart beszélni, hogy a szórakozóhelyen történt szóváltás után mi lett a mobillal, amit saját elmondása szerint is elvett attól a férfitól, akivel összeszólalkozott a helyen. Arra kérte a hatóságokat, hogy ha nézik a Telex élő műsorát, akkor értékeljék feljelentésként a kijelentéseit. Ezután arról beszélt, hogy az ügyészség szerinte milyen bűncselekményeket követhetett el a Schadl-Völner-ügyben végzett nyomozás során, azt ígérte, ez ügyben is jogi lépéseket fognak tenni.

A médiáról

Egyik korábbi posztjában azt írta, hogy a változáshoz le kell váltani a hatalom fenntartásában érdekelt médiaelitet is. Az interjúban megkérdezték tőle, hogy pontosan mire gondolt. A Tisza Párt szívesen megvédi azokat az újságírókat, akiket célba vesz „ez az új ÁVH, ez a Szuverenitásvédelmi Bohóchivatal”, még akkor is, ha őt kritizálják, mondta. Szerinte azért vannak „összefonódások”, de nem akar médiaháborút kirobbantani. Nem azért nem válaszolnak minden újságírói kérdésre, mert nem akarnak, hanem mert nincs elég emberük arra, hogy mindekinek nyilatkozzanak.

Egy alkalommal azt kommentelte egy róla szóló cikkhez a 444 Facebook-oldalán, hogy tudják-e már, melyik munkatársuk dolgozik a titkosszolgálatnak. Magyar állítása szerint nincs erről bizonyítéka, csak tud róla, mert a titkosszolgálatok politikai vezetője elmondta neki egyszer. Magyar Péter szerint nem bántásból mondja, hogy a hatalommal szemben kritikus sajtót is ellenőrizni kéne. Azért kommentelt újságok Facebook-oldalára, mert nincs klasszikus médiájuk, csak a közösségi médiában tudnak megjelenni. Magyar Péter szerint az Index veszélyesebb, mint a Hír TV, mert úgy tesz, mintha kormánykritkus lenne, pedig ugyanúgy a Karmelitából irányítják.

Joe Biden visszalépéséről, Tusványosról és az ukrajnai útjáról

Magyar Péter két hete Ukrajnába utazott, hogy felkeresse a lebombázott kijevi gyermekkórházat, de járt Bucsában és Ungváron is. Az döbbentette meg legjobban az ukrajnai útja során, hogy az emberek ugyanúgy élik az életüket, mint ha nem is lenne háború. A katonasírok és a lebombázott kórház látványa miatt sok mindent átértékelt magában. Akikkel beszélgetett, azt mondták neki Ukrajnában, hogy ennek a háborúnak véget kell vetni, mert nem bírnak ki még egy telet. „Nem kell feltétlenül Orbán Viktort sejteni amögött, ha valaki azt mondja, hogy induljanak meg a tárgyalások, tűzszünetet kell kötni.” Utána lehet „vitatkozni” arról, melyik terület kihez tartozzon. Magyar szerint a kárpátaljai magyarságnak „nagyjából vége van”, mert csak az öregek maradtak Kárpátalján, a fiatalok és a családok már elmenekültek.

Joe Biden amerikai elnök visszalépéséről azt mondta, meg kell várni, hogy Michelle Obama beszáll-e az elnökjelölti versenybe. Örül, hogy nem amerikai állampolgár, és nem kell részt vennie ezen az elnökválasztáson. Európa szempontjából „barátibb és NATO-orientáltabb” lenne a viszony az Egyesült Államokkal, ha Biden jelenlegi alelnöke, Kamala Harris lenne a következő amerikai elnök.

A héten kezdődő Tusványosra szerinte nem merték meghívni, pedig ha hívták volna, akkor elfogadta volna a lehetőséget. Állítása szerint egyik fideszes fesztiválra sem merik meghívni. „Nem mintha annyira félelmetes lennék, csak annyi takargatnivalójuk van.”

A teljes beszélgetést itt tudja megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!