Szilágyi Liliána: Feltettem a zenét, és akkor sikáltam a vécét

2024. július 19. – 19:45

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt bő egy évben járt Guatemalában, majd nyolc hónapnyi magyarországi tartózkodás után mindent felszámolt itt, és Mexikóba utazott Szilágyi Liliána, aki már Guatemalában is úgy érezte, hogy teret és időt kell hagynia saját maga számára, mert azok a sikerek, amiket addig elért, nem okoznak számára boldogságot. Így kötött ki az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó egy tulumi hostelben, ahol takarítani kezdett – mondta Szilágyi Peller Mariannak a Lélekközösség c. műsorban.

„Megkaptam a munkát, igazából ez abból állt, hogy takarítottam egy hónapon keresztül. Mindent és mindenhogyan. Ami nagyon jó volt, mert van egy kis tisztaságmániám meg egy kis OCD-m, úgyhogy nagyon jól ki tudtam élni. Feltettem a zenét, és akkor sikáltam a vécét, meg felsepertem a faleveleket, meg akkor főztem, mosogattam, tök jó volt” – magyarázta a 24.hu szerint az úszónő, aki azt mondta, rengeteg minden elindult benne.

„Például az első nap megjelent az a gondolat – az egómból –, hogy »de hát én egyszer a világon az egyik legjobb voltam valamiben, és most itt vécét súrolok, hogy micsoda dolog?« És utána rögtön jött már az a belső hang, hogy de valahol el kell kezdeni az új utat, és muszáj megélned olyan dolgokat, amiket eddig nem éltél meg, és nem az egódból kéne működjél, hanem abból, hogy mi vagy te” – mondta.

Később megkereste egy ruhamárka, hogy szívesen fotóznák, így Szilágyi el is utazott velük hetekre. „Igazából nem csináltam semmi különösebbet, jógázgattam, kapcsolódtam emberekkel, meg nyugodt voltam. És annyira nagyon-nagyon meglepett, hogy mennyire meg tudok nyugodni, hogy heteken keresztül csak így »áztattam« magamat ebben.” Végül megismerkedett egy jógaközösséggel, elvégzett egy újabb jógaoktatói képzést, és gitározni tanult. Szilágyi most Magyarországon van, de úgy tervezi, októberben ismét Mexikóba utazik.

Szilágyi Liliána 2021-ben testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg egykori olimpikon ügyvéd apját, Szilágyi Zoltánt. Szilágyi Zoltán ezután több feljelentést tett a lánya ellen. Szilágyi Liliána a bíróságon részletesen vallott apjára, de a nyomozást tavaly decemberben lezárták, mivel a rendőrség szerint többségükben elévültek a bántalmazási ügyek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!