Megszüntették a nyomozást azokban a bántalmazási ügyekben, amelyekről Szilágyi Liliána beszélt a bíróságon

2023. december 21. – 18:57

Megszüntették a nyomozást azokban a bántalmazási ügyekben, amelyekről Szilágyi Liliána beszélt a bíróságon
Szilágyi Liliána a bíróságon, 2022. szeptemberében – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség szerint többségükben elévültek azok a bántalmazási ügyek, amelyekről Szilágyi Liliána Európa-bajnok úszónő 2021-ben, az Instagramon közzétett bejegyzésében írt, majd D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában beszélt részletesen, írja a Bors. Az úszónő testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg apját, Szilágyi Zoltánt, aki becsületsértés miatt beperelte.

Az úszónő ügyvédje, dr. Keviczki István a Telex kérdésére elmondta, hogy Szilágyi Liliána a becsületsértési perben tett vallomása alapján kapcsolati erőszak, kiskorú veszélyeztetése és más erőszakos cselekmények miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, és ez zárult le most.

Hozzátette, hogy mivel az úszónő egy olyan 2016-os esetről is beszámolt a bíróságon, amelyben az apja fojtogatta őt, ebben az ügyben az életellenes cselekmény eshetősége is felmerült, amely még nem évült el. Ezt azonban nem tartotta a bizonyíthatónak a rendőrség, mivel az esetről nem készült orvosi látlelet.

Az ügyvéd szerint a per folytatásában több mint tíz tanú beidézését kezdeményezték bizonyítási eljárás keretében. Ezen felül elmeorvosi szakértő bevonását is kérték, hogy vizsgálja meg az úszónő szavahihetőségét. Dr. Keviczki István hozzátette, egyelőre nem tudják, hogy mikor folytatódik az eljárás, mert ennek időpontját még nem tűzte ki a bíróság.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!