Komplett, összerakott utazásunk volt, most valószínűleg borul minden – riport a budapesti reptérről

Legfontosabb

2024. július 19. – 14:56

Komplett, összerakott utazásunk volt, most valószínűleg borul minden – riport a budapesti reptérről
Utasok várakoznak a Liszt Ferenc repülőtér 2A terminálján, a kijelzőn tájékoztató a műszaki hibáról – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Komolyan összerakott nyaralási tervünk volt, előre lefoglalt belépőjegyekkel, szállásokkal, és most lehet, hogy borulni fog az egész”

– mondta a Telexnek az a család, akik reggel nyolc óra óta a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren tartózkodnak. Miamiba készülnek, Zürichen keresztül utaztak volna, 9.30-kor be is csekkoltak, de a világszerte péntek reggel óta fennálló technikai fennakadás miatt vissza kellett menniük az utasfelvételi pult elé. „Zürich helyett Isztambulba kaptunk jegyet, onnan megyünk majd Miamiba” – mondta egyikük, aki szerint így eleve két órával hosszabb lesz a repülőútjuk. Ráadásul a család egyik fele este nyolcra kapott jegyet, a másik fele csak szombatra. Azt mondták, megvárják, hogy akik kaptak jegyet, fel tudnak-e szállni, a többiek pedig hazamennek.

Péntek reggel világszerte tömeges leállásokat okozott egy informatikai hiba, ami miatt repterek bénulnak meg, gépek százai nem tudtak felszállni, vasúttársaságok bénulnak meg. A budapesti reptéren is fennakadást okoz a globális informatikai hiba, a Budapest Airport közlése szerint az utasfelvételt manuálisan végzik. A Telex tudósítójának a helyszínen azt mondták, ez azt jelenti, hogy a check-in pultoknál kézzel írnak mindent a beszállókártyára, ami miatt nagyjából három perccel hosszabb a beszállás, mint online check-in esetén. Munkatársunk szerint a reptér 2A termináljának két információs pultjánál gigantikus sorok állnak, de mindenki türelmes, nem érzékelhető idegesség vagy feszültség az utasok között.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Egyelőre minden patikán megy” – mondta egy másik utas munkatársunknak pénteken 12 és 13 óra között, amikor nagyjából két-három gép törlését lehetett látni az információs táblákon a 2A terminálon.

A 2B terminálon már egy megdöbbentően masszív tömeg fogadott minket, de a táblákon minden járat zöld volt, járattörléseket akkor épp nem jelzett az információs tábla. De az utasok már késésekkel számoltak. „Max egyórás késésre számítunk, Írországba megyünk. Ha nem tudunk felszállni, majd itthon maradunk és berúgunk” – mondta két fiatal lány, amikor arról kérdeztük őket, hogyan készülnek arra, ha törlik a járatukat. A 2B terminálon ekkor mindenki az utasfelvételre várt, a tömeg meglepően toleránsan fogadta a megnövekedett várakozási időt. Tudósítónk körülbelül tíz rendőrt látott a terminálon.

„Indulás előtt negyven perccel tudtuk meg, hogy törölték a járatot, ami 13.35-re volt kiírva. Amikor kiértem a reptérre olyan negyed egy körül, akkor még azt mondták, hogy olyan tíz perc késés várható, aztán törölték járatot. A hangosbemondó bemondta, hogy fáradjon a beszálló kapuhoz az, akinek törölték a járatát. Így a check-intől visszajöttünk a jegyeladáshoz, de úgy le van halva a rendszer, hogy nem tudnak még gépet sem ajánlani” – mondta egy fiatal férfi, akinek a 2B terminálról indult volna a gépe Londonba. Amikor törölték a járatot, akkor mindenkit kitereltek a check-in részről a várakozó részlegre.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Ha nem screenshotoltam volna le a beszállókártyám, akkor hozzá se tudnék férni” – mondta egy másik utas. Ő esküvőre menne, de azt mondta, mindegy neki, hogyan fogják kompenzálni. „Egy olyan dolgot hagyok ki, amit nem tudnak pótolni” – mondta.

A hajnal óta fennálló informatikai hiba tömeges leállásokat okoz világszerte repülőtereken, bankokban és a médiában is, a gépek nem tudnak felszállni, vasúttársaságok bénulnak meg. A légitársaságok és repülőterek problémákat jelentettek, sok járat nem közlekedik, leállt a Delta, a United és az American Airlines is.

A Budapest Airport pénteken délelőtt közölte, hogy a hiba Eurowings, a Ryanair, a Turkish Airlines és a Wizz Air járatait érinti. Több légitársaság is manuálisan végzi az utasok felvételét. A Wizz Air közölte, hogy jelenleg nem elérhető

  • a Wizz Air weboldala és mobilalkalmazása
  • a foglalási rendszer
  • az online utasfelvétel és a beszállókártya kiadása
  • kapcsolattartó/ügyfélszolgálati központok, új foglalások és meglévő foglalások módosítása sem.

„A Budapest Airport a földi kiszolgáló vállalatoktól kapott információk alapján hangosbemondás útján tájékoztatja az utasokat, a helyszínen várakozóknak vizet biztosít” – írták.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Eleinte úgy tűnt, hogy a Microsoftnál van a hiba, mert a cégnél csütörtök éjjel történt egy leállás, amikor több amerikai légitársaságnál jelentkeztek informatikai problémák a cég Azure felhőszolgáltatásában tapasztalt hiba miatt, de azt néhány órával később javították. A péntek reggeli globális kimaradásoknál is jelezte a Microsoft, hogy vizsgálja, mi történt. Csakhogy nem náluk, hanem a CrowdStrike nevű kiberbiztonsági cégnél történt hiba.

A cégnél kiadtak egy hibás frissítést, amely több ezer windowsos pécét és szervert bénított meg. A cég Falcon Sensor nevű termékével kapcsolatos hiba miatt az érintett gépek lefagynak, és a kék halál után nem tudnak megfelelően újraindulni. A világ legnagyobb utasszámával dolgozó légitársasága, az American Airlines is megerősítette, hogy a Crowdstrike-nál jelentkező hiba miatt álltak le a járatai. Később maga a Crowdstrike is kiadott egy közleményt ugyanerről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!