Ő sem érti, mi történt – mondta a kirúgott Főkert-főigazgató

2024. július 18. – 16:38

Ő sem érti, mi történt – mondta a kirúgott Főkert-főigazgató
Zakar András a Népligetben 2023. január 27-én – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A mai napig nem kapott ő maga sem hivatalos magyarázatot arra, hogy miért rúgták ki – mondta a Blikknek Zakar András, a Főkert volt főigazgatója, aki most szólalt meg először a június végi menesztése óta.

Zakar András négy és fél éve nyílt pályázati úton nyerte el a Főkert vezérigazgatói posztját, majd a Főkert BKM-be olvadásával lett a Budapesti Közművek kertészeti divíziójának (Főkert) főigazgatója. Szorosan együtt dolgozott Bardóczi Sándorral, a Fővárosi Önkormányzat főtájépítészével azon, hogy Budapest zöldebb és élhetőbb legyen, vezetése alatt a Főkert sok szakmai díjat nyert el többek között a Pünkösdfürdő Park ökológiai szemléletű megvalósításáért. Nevéhez fűződik például, hogy a fővárosi zöldfelületeken már nem használnak totális gyomirtószereket, az ő kezdeményezésére lettek esőkertek, Miyawaki-erdők és gyümölcsöskertek a parkokban, ahová rovarhoteleket is kihelyeztek, legújabb fejlesztése pedig a holtfasövény volt.

„Tényleg nem mondtak semmit és nem is tudtam elérni telefonon senkit azóta sem, hogy megtudtam, nincs már szükség rám”

– mondta Zakar. A kirúgás konkrét okát a Fővárosi Önkormányzat sem árulta el. A Blikk egy forrása említett néhány kisebb konkrét ügyet, amelyekben állítólag szakmai ellentét alakult ki Zakar és Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze között, ami a forrás szerint hozzájárulhatott a döntéshez, de ez is inkább tűnik találgatásnak.

„Nem így terveztem, azt gondoltam, hogy az újrázó főpolgármester számít rám, és folytathatom Budapest zöldítését. Most abszolút csalódott vagyok, sok helyen voltam együtt a kampány idején a főpolgármesterrel, és számtalan sikeres projektet vittem véghez a kollégáimmal. Most próbálok az elért eredményekre emlékezni, előre tekintek, de nem értem továbbra sem a döntést. Azóta kaptam több megkeresést is, a szakmámban tervezem folytatni” – mondta a lapnak Zakar.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!