Asztaloscéget alapított Varga Judit és Windisch László

2024. július 1. – 17:15

Másolás

Vágólapra másolva

Picidae Famíves Kft. néven asztaloscéget hozott létre Varga Judit és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke június 21-én. A cég főtevékenységének az „egyéb bútor gyártása” opciót jelölték meg, 5 millió forintos jegyzett tőkével indították útjának. Székhelynek Windisch címét jegyezték be, az ügyvezető viszont Varga Judit. A Picidae a harkályfélék latin megfelelője.

Windischnek 2020 óta van asztalos végzettsége, Varga azonban csak nemrég iratkozott be egy képzésre. A volt igazságügyi miniszter erről a Hajdú Péternek adott emlékezetes interjújában beszélt: „Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot” – mondta. Hozzátette, meglátja, mire megy majd ezzel, de sok ismerőse ment végig egy sikeres pályán úgy, hogy előtte fehérgalléros munkát végzett és aztán azt mondta, hogy elég volt abból, hogy nincs eredménye annak, amit csinál. „Szeretném látni, hogy mi az az eredmény, amin dolgoztam, és talán ezt az eredményt meg fogom kapni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!