Vitézyék már hétfőn beadtak csendben egy fellebbezést, amiben új választást akartak, de azt elutasította az FVB

2024. június 14. – 10:39

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Választási Bizottság oldalára feltöltött dokumentumok között szerepel egy határozat, ami Vitézyék első, hétfő délután benyújtott fellebbezését tárgyalja. Ebben azonban még nem újraszámlálást kérnek, hanem azt, hogy a IV. és VII. kerület összes szavazókörében semmisítsék meg az eredményt, és tartsanak új szavazást.

Ezt arra hivatkozva kérték, hogy a két kerületben a szavazólapokról a Vitézy javára visszalépett Szentkirályi Alexandra nevét „vékony vonallal, a főleg idősebb, kevésbé jól látó választópolgárok számára nehezebben észlelhetően húzták ki”. A kifogás szerint „ez oda vezetett, hogy a főváros IV. és VII. kerületének szavazóköreiben feltűnően nagy számú érvénytelen (a jelölt adatainak nem jól látható kihúzása miatt a kiesett jelöltre leadott) szavazat született”, és így sérültek a választás tisztaságának alapelvei, és nem volt meg az esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között. Ehhez bizonyítékképpen négy fényképet csatoltak, amelyeken az érintett kerületekből származó szavazólapok voltak.

A választási bizottság a fellebbezést elutasította, 4:3 arányú szavazással született meg a döntés. Azzal érveltek, hogy a fotókról nem állapíthatók meg teljes bizonyossággal, hogy tényleg a választás napján, a szavazókörökben lebélyegzett és kiadott szavazólapokról készültek-e. A Vitézyék által leadott, a kerületi részvételi és érvénytelenségi adatokról szóló táblázatról pedig azt állapították meg, hogy „önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a szavazólapokon a kieső jelölt áthúzásának a módja és az érvénytelen szavazatok mennyisége között ok-okozati összefüggés állna fent”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!