Vitézy: Karácsonynak csak az a jó választási eredmény, ahol ő a győztes

2024. június 14. – 13:26

Másolás

Vágólapra másolva

Azután, hogy Karácsony Gergely bejelentette, az érvénytelen szavazatok újraszámolásának körülményei körüli bizonytalanságok miatt kezdeményezi a Nemzeti Választási Bizottságnál a főpolgármesteri szavazás megismétlését, Vitézy Dávid így reagált a főpolgármester szavaira: „Karácsony Gergely mai sajtótájékoztatója gyakorlatilag arról szólt, hogy addig kell új választásokat kiírni, ameddig ő azt meg nem nyeri. Csak az a jó választási eredmény, ahol ő a győztes. Szerintem ez minden, csak nem egy demokrata hozzáállása.”

Szerinte a választás vasárnap megtörtént, „végre abban kellene tisztán látni”, hogy abban ki volt a győztes. Ha pedig rendszerszintű eljárási hiba és szabálytalanság történt, az a főpolgármester felelőssége, ezért Karácsony Gergelytől „jóval több szerénységre számítanék, ha már Budapest köztársaságban egy főpolgármester-választást se sikerült megszerveznie fennakadások nélkül”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!