Karácsony: Vitézy abban bízik, hogy a fideszes választási delegáltak olyan szavazatokat adnak neki, amikről vasárnap még azt állították, hogy érvénytelenek

2024. június 14. – 09:14

Másolás

Vágólapra másolva

„A jogorvoslat persze mindenkinek jár, legalább tovább tisztul a kép. Vitézy Dávid az egész kampányát arra építette, hogy ő nem a Fidesz jelöltje, most mégis azoknak a szavazatában bízik, akik a szavazólapon áthúzott Szentkirályi Alexandrára és rá is szavaztak” – így reagált Karácsony Gergely arra, hogy a Nemzeti Választási Bizottság az újraszámolás mellett döntött.

Megjegyezte, hogy ezek érvényes Vitézy-szavazatok, de szerinte a probléma az, hogy a szavazókat félrevezette, hogy Szentkirályi Alexandra az utolsó pillanatban lépett vissza, így nem volt idő újranyomtatni a szavazólapokat. A nemzetközi választási megfigyelők is erre jutottak.

„Most olyan fideszes választási delegáltak nyilatkozata alapján akarja újraszámoltatni az érvénytelen szavazatokat, akik vasárnap még az aláírásukkal tanúsították, hogy azok valóban érvénytelenek. Ezek a »bizonyítékok«, amelyekről az egy óra alatt összehívott fideszes többségű választási bizottság dönt. Ugye, hogy tisztul a kép?” – tette fel a kérdést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!