Vitézy Dávid: Szentkirályi Alexandra döntését tudomásul veszem

2024. június 7. – 08:31

Másolás

Vágólapra másolva

„Szentkirályi Alexandra döntését tudomásul veszem. A mai bejelentés valójában a főpolgármester-jelölti vita következményeként biztossá vált harmadik hely feladása” – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid percekkel azután, hogy Szentkirályi Alexandra bejelentette, visszalép.

Szentkirályi péntek reggel a Facebook-oldalán jelentette be, mégsem indul a főpolgármester-választáson, és arra kérte támogatóit, a főpolgármesteri szavazólapon Vitézy Dávidra szavazzanak.

Vitézy azt írta, már a Partizán-vita után egyértelművé vált, hogy ő Karácsony Gergely egyetlen esélyes kihívója, de hangsúlyozta: főpolgármesterként nem fog „koalíciót kötni sem a Fidesszel, sem a DK-val” és „nem lesz se fideszes, se DK-s” főpolgármester-helyettese sem.

„Gyurcsány emberei mennek, de Orbán emberei sem jöhetnek a helyükre. A Városháza nem lesz sem a Fidesz, sem a DK zsákmánya” – írta.

Szentkirályi esetleges visszalépése az egész kampányban téma volt. Szentkirályi lapunknak áprilisban egyértelműen kijelentette: nem tervez visszalépni, és szerinte napról napra több támogató áll mögötte, „úgyhogy én arra készülök, hogy megnyerem ezt a választást”.

Az Orbán-kormány volt közlekedési államtitkáraként Vitézy az egész kampányban amiatt magyarázkodott, hogy nincs köze a Fideszhez, és nem a Karmelitában döntöttek az ő főpolgármester-jelölti indulásáról. „Én nem vagyok a Fidesz jelöltje, és nem is leszek az” – jelentette ki március közepén a Telexnek adott interjúban.

Karácsony Gergely mindeközben folyamatosan azt hajtogatta, hogy a Fidesznek két jelöltje van, és az egyiket vissza fogják léptetni az utolsó pillanatban. „A nap végén Vitézy Dávid a Fidesz jelöltje lesz, és nem gondolom azt, hogy Szentkirályi Alexandra végig fogja csinálni a kampányt” – mondta a főpolgármester márciusban a Telexnek, és a csütörtökön megjelent interjúnkban sem tartotta még kizártnak a fideszes kihívója visszaléptetését.

A közvélemény-kutatások szerint messze nem hozott olyan számokat Szentkirályi, hogy bármi esélye lett volna Karácsony ellen. A Medián május 17-e és 22-e közötti felmérése azt mutatta, hogy Karácsony Gergely 46 százalékon, Szentkirályi Alexandra 26 százalékon, Vitézy Dávid pedig 24 százalékon áll. A Republikon Intézet egy héttel korábbi kutatása Karácsonyt 40, Szentkirályit 30, Vitézyt 25 százalékra mérte a pártválasztók körében. A Medián a Vitézy mögött álló LMP megbízásából megmérte azt is május 23. és 25. között, hogy miként alakulhatnak az erőviszonyok, ha visszalépne valamelyik jelölt. Ha Szentkirályi száll ki a versenyből versenyből, akkor a felmérés szerint fej fej mellett állhat Karácsony Gergely (41 százalék) és Vitézy Dávid (40 százalék).

Szentkirályi visszalépése után a vasárnapi választásra három jelölt marad versenyben: Karácsony Gergely, Vitézy Dávid és Grundtner András.

A vasárnapi választás egyik fontos kérdése lesz, hogy összeadhatóak-e Vitézy és Szentkirályi eddigi szavazatai. Az LMP-s színekben induló főpolgármester-jelöltre feltételezhetően sok olyan ellenzéki szavazói is voksolna, aki elégedetlen Karácsony eddigi teljesítményével. A Fidesz bejelentése után viszont nem kizárt, hogy ezeknek a szavazóknak egy része inkább otthon marad, vagy átszavaz Karácsonyra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!