Sulyok Tamás válaszolt Karsai Dánielnek: nem ad kegyelmet az életvégi döntésben segítőknek

2024. június 3. – 12:52

Másolás

Vágólapra másolva

Válaszlevelet küldött Sulyok Tamás köztársasági elnök az ALS betegséggel küzdő Karsai Dánielnek az életvégi döntésekkel kapcsolatos levelére. A Karsai Dániel hivatalos Facebook-oldalán megjelent poszt szerint az alkotmányjogász azt kérte Sulyok Tamástól, hogy „nyilvánosan nyilatkozzon arról, hogy kegyelemben részesíti az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőket”.

Sulyok Tamás azt válaszolta, hogy szerinte a lépés elvonná az Országgyűlés jogalkotói és a bíróságok ítélkező hatáskörét, és ellentétben lenne a hatáskör különleges, utólagos és egyedi jellegével. „Megítélésünk szerint ennek a kérésnek a teljesítése túlmutatna a köztársasági elnöki feladat- és hatáskörök keretein” – írta Karsai Dánielnek írt válaszlevelében Sulyok Tamás. Az államfő szerint az úgynevezett előzetes „menlevél intézményének bevezetésével a köztársasági elnök felülírná a Büntető Törvénykönyvet, de ő erre nem rendelkezik hatáskörrel” – írta az államfő.

„Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy előzetes »menlevél« végeredményben a hatályos szabályok szerinti bűncselekmény elkövetésére sarkallhat, még ha ez büntetőjogilag nem is minősülne felbujtásnak.

Ez a kegyelem, mint jogintézmény, funkciójával ellentétes lenne, és nem volna összeegyeztethető a köztársasági elnöknek az államszervezet demokratikus működése felett őrködő szerepkörével sem”

– olvasható az elnök levelében.

„Kiindulásként rögzítem, hogy már azt is nagyra értékelem, hogy egy állami vezető érdemi választ adott. Az elnök úr álláspontjával nem értek egyet, de azt légből kapottnak nevezni nem lehet” – írta Karsai, aki szerint a nyilatkozat még nem vonná el a kegyelem egyedi jellegét.

Karsai szerint az, hogy az elnöki nyilatkozat esetlegesen arra biztathatna egyeseket, hogy segítsenek mások életének méltó befejezésében, nem hátrány, hanem előny. „Ha esetleg így lenne, kevesebben kényszerülnének emberhez nem méltó módon befejezni életüket” – írta az alkotmányjogász.

Karsai Dániel ALS-szindrómában szenvedő alkotmányjogász tavaly szeptemberben állt a nyilvánosság elé, hogy a teljes bénuláshoz, majd lassú halálhoz vezető betegség hatásainak bemutatásával elérje, hogy Magyarországon legalizálják az aktív eutanáziát. Így a gyógyíthatatlan emberek dönthetnének úgy, hogy a haláluk meggyorsítását kérik. Sulyok Tamás május végén járt a jogásznál, akinek ügyében június közepén hirdetnek ítéletet Strasbourgban.

Karsai Dánielt a Telex munkatársa is meglátogatta korábban, cikkét itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!