Meglátogatta a köztársasági elnök Karsai Dánielt

2024. május 22. – 13:48

Másolás

Vágólapra másolva

Otthonában látogatta meg az ALS nevű halálos betegségben szenvedő, az eutanáziáért küzdő Karsai Dániel alkotmányjogászt Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán délelőtt – írta a Magyar Hang. A találkozó tényét megerősítette a lapnak Karsai ápolója, Márkovics Ákos, aki maga is jelen volt az eseményen.

„Több mint félórás beszélgetés volt Dani és a köztársasági elnök között, amely meghitt és jó hangulatban telt. Az államfő biztosította őt arról, hogy emberileg mellette áll”

– nyilatkozott Márkovics a Magyar Hangnak.

Sulyok Tamás államfő arról is beszélt, hogy Karsai Dánielnek a kegyelemi jogkörről szóló kérvényét is mérlegelni fogja, és erről a közeljövőben írásos választ ad. Karsai nagyon örült a találkozásnak.

Karsai Dániel határán van a kommunikációs képességei elvesztésének. Ezért a nyilvános szerepléseit kezelő segítője azt kérte a Telextől, hogy kizárólag eldöntendő, tehát igennel vagy nemmel megválaszolható kérdésekkel készüljünk, amikor meglátogattuk. Simor Dániel cikkét itt olvashatja.

Az ALS-szindrómában szenvedő alkotmányjogász tavaly szeptemberben állt a nyilvánosság elé, hogy a teljes bénuláshoz, majd lassú halálhoz vezető betegség hatásainak bemutatásával elérje, hogy Magyarországon legalizálják az aktív eutanáziát. Így a gyógyíthatatlan emberek dönthetnének úgy, hogy a haláluk meggyorsítását kérik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!