Menczer Tamás szerint a háborús plakátok egyáltalán nem ártanak a gyerekeknek

2024. június 2. – 21:02

Másolás

Vágólapra másolva

A gyerekekre nem a plakát, hanem a háború jelent veszélyt – mondta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán megosztott videóban. Hozzátette: a kormánypártok nem állítják le, hanem fokozzák a háborúellenes kampányukat.

Menczer állítása szerint Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke Soros György utasítására akarja leszedetni a Fidesz „Stop háború” plakátjait, és csak ürügyként hivatkoznak arra, hogy a plakátok ártanak a gyerekeknek.

„Ezzel szemben az igazság az, hogy a gyerekeknek nem a plakát árt, a gyerekeknek a háború árt”

– mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki szerint Magyar Péter azt akarja, hogy ne beszéljenek a háborúról, mert ő „egy igazi, fekete öves, háborúpárti, baloldali politikus, akit Soros György irányít, finanszíroz és utasít”.

Menczer múlt hét vasárnap a Kossuth rádióban reagált arra, hogy Piliscsaba KDNP-s polgármestere, Farkas András a szülők kérésére áthelyeztette a kormány háborús plakátját a helyi Jókai Mór Általános Iskola közeléből. A térség országgyűlési képviselőjeként Menczer azt mondta, szerinte azért születhetett meg ez a döntés, mert a polgármester a fideszes választókerületi elnökkel, Czuczor Gergellyel együtt „összecsinálta magát”. Szégyennek és megdöbbentőnek nevezte Farkas lépését, amit szerinte a polgármester a helyi ellenzék parancsára teljesített.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!