Összecsinálta magát a háborús plakátot áthelyeztető polgármester Menczer Tamás szerint

2024. május 26. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap a Kossuth Rádióban reagált arra, hogy Piliscsaba KDNP-s polgármestere, Farkas András a szülők kérésére áthelyezteti a kormány háborús plakátját a helyi Jókai Mór Általános Iskola közeléből.

Menczer szerint azért születhetett ez a döntés, mert a polgármester a fideszes választókerületi elnökkel, Czuczor Gergellyel együtt „összecsinálta magát”. A politikus hozzátette még azt is, szerinte nem jelent veszélyt a gyerekekre pártja háborús választási plakátja.

Menczer szégyennek és megdöbbentőnek nevezte Farkas lépését. A fideszes politikus értelmezése szerint a polgármester ezzel a döntéssel a helyi ellenzék parancsát teljesítette.

„Miután a képviselő-testület tagjainak véleménye egyezett a kérdésben, ma egyeztettem a plakáthelyeket kezelő céggel. Bár jogszabályt nem sért a plakát ezen a helyszínen, jövő hét folyamán áthelyezik a hirdetést” – írta Farkas András a döntést bejelentő bejegyzésében korábban.

Farkas András egyébként nem indul újra a polgármesteri posztért, utódja az egyetlen induló, a fideszes Thumáné Kauzál Melinda lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!