Vitézy szerint Karácsony végighazudta a kampányt az elektronikus jegyrendszerről

2024. május 31. – 21:14

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor azt mondogatta, hogy a besült projekt miatt Vitézy a felelős. Vitézy szerint az előző BKK-igazgató, Dabóczi Kálmán tett keresztbe a beruházásnak, az már rég meglenne, ha ő maradt volna az igazgató. Lehet, riposztozott Karácsony, de ha ez az ügy az ő időszakában történt volna, az ő kollégái már börtönben ülnének. Igen, helyeselt Vitézy, hozzátéve, hogy aki kisiklatta a jegyrendszert, annak börtönben lenne a helye. De az nem ő volt, mert nem a szerződésben volt a hiba, hanem a szerződés-módosításokban, tehát a bajt nem az ő döntései okozták, hanem pont az, hogy eltávolították a BKK éléről. Karácsony erre még odabökött, hogy az elektronikus jegyrendszer vizsgáló fővárosi bizottság ülésen mindenki ott volt, csak épp Vitézy nem, ő ugyanis semmiről sem tehet soha.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!