Magyar Péter rendőröket küldött a DK-sokra, majd a Fidesz székházához irányította őket

2024. május 30. – 19:02

Magyar Péter rendőröket küldött a DK-sokra, majd a Fidesz székházához irányította őket
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter és a Dobrev Klára is tüntetést hirdetett a Várkert Bazár elé, ahol a közmédia élő választási vitáját rendezik csütörtök este 8 órától. Ezzel párhuzamosan a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kicsit odébb, a Döbrentei téren demonstrált. A vita kezdete előtt körülbelül másfél órával érkezett meg a Clark Ádám térre Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője. Körülbelül 200-300 szimpatizáns várta Dobrevet. A vezetésével a Várkert Bazár elé vonultak a DK-sok, ahol már Magyar Péter hívei is gyülekeztek. A szervezők először azt akarták, hogy teljesen kikerüljék a tiszásokat, de végül szabályosan átvágtak a tömegen. Füttyögés, pfujolás, de köszöngetés és kölcsönös taps is volt, amikor Dobrev Klára és a DK szimpatizánsai átvonultak a Magyar Péter hívei között.

Csak Magyar Péter mondott beszédet a Várkert Bazárnál. Az elején megköszönte a rendőrök munkáját. A DK híveinek pedig azt ajánlotta, hogy menjek át a Lendvay utcába, a Fidesz székházához, mert eltévesztették a címet. Elmondta, hogy az MTVA igazgatóját, Papp Dánielt nem találta a Várkert Bazárban, csak a sajtófőnökkel tudott beszélni. Bejátszások nem lesznek a vita előtt, tudta meg. Magyar Péter szerint Rogán Antal nem engedte meg, hogy vitát rendezzenek a közmédiában. Azt mondta, ő Gyurcsány Ferenccel és Orbán Viktorral akart vitázni, de „a két Sir Robin, a gyáva elfutott”. Deutsch Tamással nem akart volna vitázni, mert nem érdekelte a marihuánával kapcsolatos kérdések, de ha ez az ára, hogy bekerüljön a közmédiába, akkor vállalja. Szegény ember kevéssel is beéri, mondta.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Magyar Péter felszólította Papp Dánielt, hogy jöjjön ki a teraszra, és nézzen az emberek szemébe. A tömeg el is kezdte skandálni, hogy „gyertek ki, gyertek ki”. Magyar Péter szerint a közmédia olyan propagandát tol, aminek láttán Goebbels is megnyalná mind a tíz ujját. Nem érti, hogyan lehet, hogy a Tisza Pártot nem hívták be egy percre sem a közmédiába. A kormánynak azt üzente: „Magyarországon mindenki békepárti, bármennyit is hazudtok.”

Azt ígérte, hogy meg fogják látogatni Rogánt Antalt, „és természetesen el fogunk látogatni a Kunigunda utcába is”. Egy alkalommal „Tónika-show-nak” nevezte a közmédiás vitát. „Legyetek nagyon békések, a DK szimpatizánsokkal is legyetek békések, a legújabb felmérések szerint egyre kevesebben vannak, vigyázni kell rájuk” – kérte a megjelent híveitől. A Telex tudósítója szerint a DK hívei levont zászlókkal várták végig, ahogy Magyar Péter őket és vezetőiket kritizálta.

Magyar Péter ezután a Fidesz EP-képviselőit kritizálta. „Azt kérdezem Deutsch Tamástól, hogyan képviselte a magyar embereket, hogyan védte meg a migrációról, a háborútól, ha a szavazások 30 százalékán nem vett részt?” Magyar szerint a 705 EP-képviselőből a Fidesz listavezetője a 704. legkevesebbet szavazó képviselő. Gyürk Andrást is elővette, akit állítása szerint Brüsszelben csak Mr. Nobodynak hívnak, olyan kevés szavazáson vesz részt.

A Telex tudósítója szerint már Magyar Péter beszéde is előtt nagy volt a feszültség a Tisza Párt és a DK tábora között. Magyar Péter 7 óra körül felment a színpadra, és megkérte a DK-sokat, hogy vagy vegyék le a zászlójukat vagy hagyják el a helyszínt, ellenkező esetben a rendőröket kéri meg, hogy segítsenek ebben. A DK-sok erre percekig nem voltak hajlandóak, de végül leeresztették a zászlókat.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A DK-sok korábban a „Szervusztok! Szervusztok!” skandálással próbálkoztak meg, később felhangzott, hogy „Európa! Európa!”. Magyar Péterék színpadjáról az egyik szervező többször nyugalomra intette a tömeget, de azért felhangzott egy fújolás- majd füttyögéshullám. Később azt skandálták: „Árad a Tisza! Árad a Tisza!” Nem sokkal azután, hogy a DK-sok keresztülvonultak a tisztás tüntetésen, visszafordultak, és beálltak Magyar Péter hívei közé. A Telex helyszíni tudósítója szerint a tiszások nem mind örültek a hívatlan vendégeknek, a tömegben olyan kiáltásokat lehet hallani, mint: „Ezek meg mit keresnek itt?”

Magyar Péter beszédével egy időben a Kétfarkú Kutya Párt rendezvénye is elkezdődött a Döbrentei téren. A helyszínen volt Le Marietta az MKKP EP-listavezetője, és feltűnt a Kutyapárt saját „Magyar Pétere” is. A Tisza Párt alelnökének öltözött férfi csak annyit mondott, „tószt”. Felcsendült az MSZP 2006 kampánydala, az Igen, Igen is. A Telex tudósítója szerint pár tucatnyian jelentek meg az eseményen.

Tóth Imre Bruti a vita után úgy értékelte az elhangzottakat, hogy „a herélő hangulat azért ott érződött”, és jobban izgult, mint a Showder Klubban. De azt is hozzátette, Toroczkai Lászlóval és Magyar Péterrel is lehetett viccelődni. Bruti szerint sokszor össze is röhögtek a Mi Hazánk és a Tisza Párt listavezetőivel, mikor Deutch Tamás megszólalt. Le Marietta, az MKKP EP-listavezetője is azt emelte ki, hogy a vita bohózat volt, és „ennyi erővel az időjárás-jelentést is hallgathatnánk”.

A Kutyapárt eseménye – Fotó: Vida Benjámin / Telex
A Kutyapárt eseménye – Fotó: Vida Benjámin / Telex

A vita kezdete előtt pár órával Magyar Péter arról posztolt, hogy információi szerint a vitán az MTVA megpróbálja majd lejáratni az ellenzéki listavezetőket, és azt is megakadályoznák, hogy a média tudósíthasson a vitáról. Ezért levelet írt a közmédia vezetésének, amiben felszólította őket, hogy a róla szóló bejátszásokat küldjék el neki a megadott időpontig, a vitáról készült felvételeket pedig adják ki a teljes magyar médiának.

A Momentum is akciózott a vita előtt. Egy molinót helyeztek el a Várkert Bazárnál, amin az állt, hogy: NOlimpia > államcsőd. Ezzel Magyar Péternek üzentek, aki egy interjúban úgy fogalmazott, hogy szerinte a Momentum egy bűnben fogant párt a NOlimpia kampány miatt. „Bárki is hiszi ezt, a Momentum nem bűnben fogant, hanem megóvta az országot egy potenciális államcsődtől” – írták a molinóról szóló Facebook-posztjukhoz. A 444 tudósítása szerint Magyar Péter hívei egy ponton leszedték a molinót.

Magyarországon 18 éve nem volt választási vita a köztévén, ezen a gyakorlaton változtatott most az MTVA azzal, hogy május 30-a estére élőben közvetített vitát szerveztek az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek. Az eseménynek meglehetősen kötött, valódi vitára nem igazán alkalmas keretet szabtak, és a témákat is a Fidesz érdekeinek megfelelően határozták meg.

A vita meghirdetése után először a Kutyapárt jelentette be, hogy a listavezetőjük nem vesz részt azon, helyette tüntetést szerveznek a Várkert Bazár elé. Az esemény később a közelben lévő Döbrentei térre került át, ahol a párt szerint bárki mikrofonba mondhatja, mit gondol az EU jövőjéről.

Kicsit később Magyar Péter is bejelentette, hogy tüntetést szerveznek a Várkert Bazár elé. Az esemény a leírása szerint a vita előtt körülbelül egy órával kezdődik, de Magyar arra biztatja a híveit, hogy maradjanak ott, nézzék végig kivetítőn a vitát.

Dobrev Klára ezzel párhuzamosan azt jelentette be, hogy a köztévé meghívásával ellentétben nem autóval fog érkezni a vitára, hanem gyalog. Ő a Várkert Bazártól nem messze, a Clark Ádám térnél tervezett találkozni a híveivel.

A ma esti vita részleteit ebben a cikkben mutattuk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!