Dobrev Klára: Június 9-én mi leszünk a legnagyobb ellenzéki erő

2024. május 29. – 13:35

Dobrev Klára: Június 9-én mi leszünk a legnagyobb ellenzéki erő
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Dobrev Klára szerint Orbán Viktor rendszerét csak ellenzéki együttműködéssel lehet legyőzni, és utána is csak úgy lehet kormányozni az országot. A DK EP-képviselője arról is beszélt a Telex választási műsorában, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök azért van a posztján, mert zsarolható, és az, amit Magyar Péter képvisel, megint durva Fidesz-győzelemhez fog vezetni.

„Azzal, ha Sulyok Tamás távozik a köztársasági elnöki pozícióból” – mondta Dobrev Klára arra a kérdésre, hogy a Sulyok földügyeivel kapcsolatos botrány milyen hatásaival lenne elégedett. A képviselő szerint Sulyok bűncselekményt követett el azzal, hogy a 2000-es évek elején ügyvédként közreműködött abban, hogy a csongrádi földmaffia külföldi kézbe játszott át magyar termőföldeket, ráadásul alkotmánybíróként tette mindezt, a törvényesség legfőbb őreként. „Ez páratlan a magyar demokrácia történetében” – jegyezte meg. Azt is mondta: szerinte a „hatalmas nagy melldöngetés, papolás a magyar termőföld védelméről, amit csak a Fidesz véd meg, bezzeg mi, ellenzékiek hazaárulók vagyunk, hatalmas hazugság”, akárcsak a gyerekvédelem.

Úgy gondolja, hogy a Sándor-palota, hiába állítja, nem cáfolt semmit, sőt, a cáfolat inkább beért egy felismerő vallomással. Ráadásul az, hogy „ebben az ügyben ma már állampolgárként el se lehet járni, az egész eljárás Polt Péter kezében van”, szintén nem korrekt. Polt Pétertől nem számít semmi jóra, de ha nem lép, akkor bűnpártolást követ el. „Ő egy pártkatona, akit azért ültettek oda, hogy a fideszeseket mosdassa” – mondta, bár hozzátette, hogy Novák Katalinról sem gondolták volna a botrány kirobbanásakor, hogy le fog mondani.

Dobrev Klára szerint az országjárás során egyértelműen kiderült: az emberek megértették, hogy ismét egy olyan köztársasági elnökük van, akit „Orbán Viktor csak előrántott a kalapból, azért, mert zsarolható”. Ő maga nem hiszi el egy pillanatig sem, hogy a miniszterelnök olyan embert nevezett ki köztársasági elnöknek, akinek nem tud az előéletéről. „Emlékszem 2014-ben a jogásztársadalom döbbenetére, hogy egy, egyébként a közjog világában no-name szegedi ügyvédet alkotmánybírónak neveztek ki. Pár hónap alatt lett belőle az alkotmánybíróság elnökhelyettese. Aztán megint pár hónap alatt az alkotmánybíróság elnöke. Úgy, hogy korábban Sólyom László ült abban a székben, akinek nagy közjogi alkotmányos tudás volt a birtokában” – mondta. Megjegyezte, hogy szerinte Sulyok be is váltotta Orbán Viktor hozzá fűzött reményeit.

„Orbán Viktor olyan mértékben züllesztette le a magyar politikai rendszert, hogy azt az emberek már látják. Orbán Viktor hungarikumot vezetett be a titokban kampányolással, ilyen a világon máshol nincsen, hogy senki nem tudja, hova megy, kivel találkozik, ez csak utólag, képekről derül ki” – mondta.

A Telex Magyar Péterről is kérdezte a képviselőt, aki azt mondta: szerte az országban mondják neki, hogy

nagyon izgalmas a felbukkanása, hiszen 14 évig ott volt a „NER bugyraiban”, és azt ígérte, hogy Rogán Antal helikopterrel menekül majd,

rengeteg hangfelvétele van politikusokról, amelyek segítségével feketén-fehéren látjuk majd működni a fideszes boszorkánykonyhát. Úgy gondolja, hogy a fellépésében az izgalomfaktor benne van, hátha történik valami, információt kapunk, úgyhogy az emberek kimennek és meghallgatják, de egyelőre semmi olyat nem hallottak, ami megváltoztatta volna a politikai értékrendjüket.

„Én leszek az első, aki meghallgatja, ha végre újra bizonyítékokat hoz” – tette hozzá.

Abban a témában, hogy Magyar Péter Gyurcsány–Orbán-párharcaként jellemezte az elmúlt több mint egy évtizedet a politikában, azt mondta, hogy Orbán Viktor gyurcsányozása mögött az áll, hogy ő kényelmes ellenfél, könnyen le lehet győzni, Dobrev Klára azt mondta: a Gyurcsány–Orbán-szembeállítást már nagyon sokszor hallották, a fideszes boszorkánykonyha ebben ügyes. „Orbán Viktor megalkotta a centrális erőtér rendszerét, ő ül a bársonyszékében, balra és jobbra tőle olyan erők vannak, akik nem tudnak koalíciót kötni. Aztán megjelent a gyurcsányozás, ami egy tartalom nélküli történet, egy lejáratóeszköz, arra használják, hogy az ellenzéken belüli szövetségkötéseket megakadályozzák.”

Gyakran kiemelte, hogy a DK a koalícióban és az együttműködésben hisz, amikor az előző önkormányzati választáson megállapodtak az ellenzéki pártokkal, „eltűnt a Fidesz”: a megyei jogú városok többségét és a fővárost elvitték, úgy gondolja, hogy ez győzelem a Fidesz felett. „Pont ezen a választáson, 2019 októberében ugyanúgy gyurcsányozva kampányolt a Fidesz, de legyőztük, az ellenzék hatalmas meglepetést okozott” – mondta. „Aztán jött Márki-Zay Péter, aki azt mondta, hogy az ellenzéket le kell váltani, és a Fidesz legyőzött minket” – tette hozzá.

Szerinte az, aki az ellenzéket nem egységesíteni, hanem legyőzni akarja, az Orbán Viktor rendszerét erősíti.

Ő Orbán rendszerét akarja legyőzni, és ehhez partnereket keres.

Leszögezte, hogy Gyurcsány Ferencnek most nincs olyan ambíciója, hogy vezetői pozíciót töltsön be, és nem is lesz. „Annak van nagyobb esélye, aki egységesíteni tudja az ellenzéket, szövetségeseket keres. Ez az az út, ami az Orbán-rendszer bukásához vezet. Amit Magyar Péter képvisel, az megint durva Fidesz-győzelemhez fog vezetni” – mondta a képviselő. A Tisza párt vezetője azokat az embereket szólítja meg, akik ellenzékiek, de keresik az útjukat. Nem látja, hogy tőlük vinné el a szavazókat, „aki egy erős Európát akar, az ránk tud most szavazni, a Momentum az egyetlen, ami még a határon billeg”. A három jobboldali párt brüsszelezik, ez a narratívája a Fidesznek, a Tisza Pártnak és a Mi Hazánknak is, tette hozzá. „Aki európai politikát akar Magyarországon, annak nem maradt túl sok szavazati lehetősége.”

Úgy gondolja, hogy ők egyre erősebbek, mert szisztematikusan építkeztek, az emberek tudják róluk, mit képviselnek, és ezt mindenki fogja látni június 9-én. Nem Magyar Péter vagy a többi párt, hanem Orbán Viktor rendszere van a fókuszában, mivel ők kormányoznak, és gyakorlatilag romba döntötték az országot. 2010 óta egyre rosszabb a helyzetünk a környező országokhoz képest, „magyar emberek járnak át Romániába dolgozni, mert ott jobbak a bérek, sőt, egészségügyi ellátásért is inkább átmennek, ezt 2010-ben nem gondoltuk volna” – mondta. Hozzátette, hogy „soha nem látott mennyiségű pénz” jött az országba az Európai Uniótól, de a környező országok jól használták fel, mi viszont nem. „Nagyon rosszul gazdálkodtak. Maga az egész Fidesz-politika olcsó munkaerőre épít, arra, hogy a civilek tűnjenek el, mindenki fogja be a száját, aki nem ért egyet velünk, ez teszi tönkre az országot.”

A Telex kitért arra is, hogy a DK-közeli kommunikációs világ jórészt Magyar Péterrel foglalkozik, a Hétköznapi hősök, a Nyugati Fény, Molnár Csaba fizetett Facebook-hirdetései mind a Tisza Párt körül forognak.

Dobrev Klára szerint a Nyugati fénynek semmi köze a DK-hoz

(annak ellenére, hogy gyakorlatilag a DK üzenőfalaként működik), az pedig, hogy a saját kommunikációs stábjuk Magyar Péterrel foglalkozik, nem különösebben hírértékű. „Valamilyen módon a szavazóknak dönteni kell, és minden olyan alkalommal, amikor lejáratókampány indul a DK ellen, válaszolunk. Lehet az Magyar Péter, lehet a Fidesz” – mondta. Azt is kijelentette, hogy Magyar Péter minden egyes beszédében valamilyen karaktergyilkossághoz folyamodik, amit eddig ő csak a Fidesztől látott. Az ellenzéki vita és a lejáratókampány pedig két különböző dolog.

Mivel a mai világban a szavazókat a legjobban a közösségi médiában lehet elérni, ezért itt próbálkoznak, mondta, az viszont, hogy a Hétköznapi hősöket a Telex a Megafonhoz hasonlította, bántó volt. „Mit tud csinálni egy politikai közösség? A kormánysajtót kizárhatjuk, sajtószabadság nincs, a kormánytól független sajtó sem töri össze kezét-lábát, hogy politikai ajánlatokról tájékoztassa a közvéleményt. Nincs más lehetőség, mint hogy megpróbáljuk Facebookon keresztül, ami viszont a politikai tartalmakat visszafogja, ezért ilyenkor az ember hirdet, és látható a hirdetési tevékenységnél nyilvánosan, hogy mire költjük azt a pénzt, amit jogszerűen kampányolásra lehet használni” – mondta.

A Hétköznapi hősök Dobrev Klára szerint egy alulról jövő kezdeményezés, aktív és nem aktív politikus, volt munkatárs, átlagemer, szakértő van közöttük, akik nem kapnak ezért pénzt, éppen ezért sértő összehasonlítani őket a szerinte százmilliárdos közpénzből működő propagandahálózattal.

A képviselő szerint nem gond, ha a pártok a vitáikat lerendezik, egészen addig, amíg azok a választók hétköznapi életéről szólnak. Most viszont úgy érzi, hogy a politika egy valóságshow lett, ahová beküldik őket, és csak arról tudósít a sajtó, hogy ki mit mond a másikról. Ezzel szemben úgy gondolja, hogy senki nem fog azért szavazni egy pártra, mert a képviselője mondott valamit egy másik képviselőről. Szerinte ezt erősíteni kellene a polgárokban: szóljon arról a vita, hogy a DK szerint ma a nyugdíjasok 75 százaléka él létminimumhoz szükséges összeg alatt, azzal szemben, hogy Magyar Péter szerint 400 ezer nyugdíjas helyzetét kell rendezni, és ne pedig arról, hogy ki kiről mit mondott.

Úgy gondolja, hogy természetes, ha egy párt domináns akar lenni a közéletben, ez természetes igénye minden politikusnak. „Remélem, hogy a DK lesz a legerősebb ellenzéki párt, de akkor sem lehet Orbán rendszere után úgy kormányozni, hogy ne kössünk egyezséget.” Ebben a pillanatban határozottan úgy gondolja, hogy az a politika az egyetlen, amire szavazni lehet, amit ők képviselnek, úgyhogy valószínűleg meg fogják verni Magyar Péter pártját, mivel ellenzéki területen nem lehet másra szavazni.

„Június 9-én mi leszünk a legnagyobb erő, a szociáldemokraták és a zöldek” – mondta. Az embereknek el szeretné magyarázni, hogy az, hogy mi történik az Európai Parlamentben, az nem egy külföldi dolog, hanem a magyar emberek mindennapi életét is befolyásolja. A környező országok például az uniós lehetőségeket sokkal jobban használják ki, mint mi, jobb fizetéseket, jobb egészségügyet tudnak adni a polgáraiknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar EP-képviselőnek két feladata van: Magyarországon és az Európai Parlamentben dolgozni, aki azt mondja, hogy a magyar politikába nem akar beszállni, az alkalmatlan arra, hogy képviselő legyen.

Dobrev Klára ismertette a 15 pontos közös DK-MSZP-Párbeszéd program legfontosabb kijelentéseit: „ha erős Európáról beszélünk, akkor erős szociáldemokrata Európáról beszélünk, mert a 21. században az összes ránk váró fenyegetést, például a mesterséges intelligenciát, a klímaváltozást, a megváltozott geopolitikai helyzetet, a migráció kérdését csak úgy lehet kezelni, ha a mainál sokkal egységesebb Európa, de nem tud az lenni, ha nem úgy foglalkozik a polgáraival, mintha hús-vér emberek lennének” – mondta.

Szerinte a legtöbb konfliktus ma Európában abból adódik, hogy az állampolgárokra gazdasági szereplőként tekintenek, kis- és középvállalkozókként, fogyasztókként, adófizetőkként, és úgy, mint hús-vér emberek, egyedül a szociáldemokraták kezdtek el velük foglalkozni. Megemlítette a bérfelzárkóztatást és a gyerekvédelmet is, illetve a lakhatást, zöld átmenetet, ami szerinte nem tud megvalósulni, csak akkor, ha odafigyelünk arra, hogy a mindennapi embereknek is részt kell venniük a folyamatban. „Nem azért jár valaki 25 éves dieseles autóval, mert neki az tetszik, hanem mert nincs pénze megvenni az újat” – tette hozzá.

A bérfelzárkóztatást azért tartja fontosnak, mert látja, hogy például a német és a magyar autógyárban ugyanazt a munkát végzi a dolgozó, ugyanolyan hatékonyan. „Az elmúlt öt év abból a szempontból nagy előrelépést hozott az európai egyesült államok felé, hogy Európa levágott két szent tehenet: az egyik a bérverseny kérdése, a másik az adóversenyé” – mondta. Szerinte ez nagy baloldali győzelem, hogy Európa kimondta: egyik sem tesz jót az európaiaknak. „Döbbenetes, hogy egyetlen miniszterelnök ment ellen az európai bérszabályozásnak, és az Orbán Viktor volt. Ők egy mutatót néznek: hogy jön a működő tőke Magyarországra.”

A képviselő nem látja, hogy jobboldali eltolódás jönne az európai politikában. „Minden alkalommal az EP-választások előtt van egy ilyen félelem, hogy az Európa-ellenes erők megerősödnek, de olyan helyzetben, hogy az Európa-párti erőket megakadályozzák, nem lesznek” – mondta.

„Kit tekintünk Európa-párti jobboldali erőnek? Hogyan lehet valaki európai jobboldali? Először is, legyen Ukrajna szabadságharcát támogató, aztán az európai szintű jogállamiságot kell támogatnia, és a mainál erősebb Európát kell támogatnia. A magyar jobboldal, a nagyobb pártok mind a három kérdésben az európai szélsőjobb álláspontját képviselik” – mondta, azzal indokolva, hogy zavarosan, álhírekkel szabdalva támogatják Ukrajnát, és úgy gondolják, hogy európai szinten nincs jogállamisági kérdés, az már beavatkozás az országok belügyeibe, ráadásul a mainál gyengébb Európai Uniót szeretnének.

Elmondta, hogy ugyan elmegy a köztévés vitára, de szerinte ez nem valódi vita lesz, hanem monológokra adnak majd lehetőséget a pártoknak, ugyanaz fog történni, mint a legutóbbi választások során. „Arra fogom felhasználni a két perceket, hogy beolvassak Orbán rendszerének” – jelentette ki. Egyébként azért nem jár a köztévébe, mert nem akarja legitimálni, mintha valódi köztévé lenne. A programjáról most nem fog beszélni. „Ebben a vitában? Ezeknek? Ugyan, dehogy” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!