Csütörtök hajnalban hat fegyveres adónyomozó tartott házkutatást Szigetvári Viktor otthonában

2024. május 24. – 15:49

Csütörtök hajnalban hat fegyveres adónyomozó tartott házkutatást Szigetvári Viktor otthonában
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke felszólal a párt mezőhegyesi lakossági fórumán 2016. április 7-én – Fotó: Rosta Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Fegyveres adónyomozók tartottak házkutatást csütörtök hajnalban Szigetvári Viktor, az Estratos Digital (korábban: Datadat) ügyvezetőjének újbudai otthonában. Értesülésünket maga az érintett is megerősítette. „Csütörtök reggel hét óra előtt jelent meg lakásunknál a NAV Bűnügyi Igazgatóságának hatfős csapata" – mondta Szigetvári, hozzátéve, hogy a nyomozóknál fegyver is volt. Fellépésüket Szigetvári „erőszakosként" és „udvariatlanként" jellemezte. Ő maga „viszonylag jól" tűri az ilyet, de „féléves gyermekem, feleségem és hatéves kisfiam rosszul viselték ezeket a megpróbáltatásokat".

Szigetvári szerint nyomozati szempontból indokolatlan volt a házkutatás, még ha az adónyomozók szabályos végzés alapján is végezték azt. A nyomozás tárgya ugyanis közelebbről nem is konkretizált, a szakzsargonban „általános alakzatú költségvetési csalásnak" nevezett tényállás. Szigetvári szerint aki ellen folyt már adóügyben nyomozás, az tudja, hogy ez a gyakorlatban azt jelenti, „fogalmuk sincs, mit akarnak kihozni – máskülönben nevesítenék, hogy áfacsalás, tb-csalás vagy mi egyéb tárgyában feltételezik a költségvetési csalást –, de alapot ad megfigyelésre, lehallgatásra, tanúkihallgatásra, házkutatásra".

Szigetvári és cége, az egykori Datadat, most Estratos Digital régóta a kormány és propagandagépezete célkeresztjében van. A 2022-es országgyűlési választás előtt azt állították, hogy a cég illegális adatbázist hozott létre, erre alapozva pedig a baloldal a rendszerváltás utáni legsúlyosabb választási csalást követte el. Az Index mindenkit beelőzve indított cikksorozatot a Datadatról, melyben „Bajnai Gordon offshore csodafegyvereként” hivatkoztak rá, később pedig adathalászatról, kamuprofilokról, zavaros pénzügyi háttérről és a GDPR kijátszásáról is írtak a témában. A lap azt állította, hogy Bajnai Gordon mozgatja a szálakat a háttérben az egykori titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által alapított és vezetett cégnél, ezt pedig később a teljes kormánymédia, sőt, a Fidesz is átvette. (A cég azóta sorban nyerte a pereket az érintett lapokkal szemben.)

Most azonban nem az egykori Datadat, hanem Szigetvári és Ficsor egy másik közös cége, az Észtországban bejegyzett, észtországi székhelyű Seven Chieftains and Partner OÜ iratait keresték a cég székhelyétől majd kétezer kilométernyire, Szigetvári magánlakásán. Az apropót az aktuális „botrány", a Magyar Nemzetben hosszasan, de érdemi bizonyítékok nélkül megszellőztetett kampányfinanszírozási ügy adta, amiben a Nemzet a birtokába került iratokra hivatkozva azt sejtette, hogy Karácsony 2019-es főpolgármesteri kampányát külföldről finanszírozták. Lényegében azt állítják, hogy a Karácsony kampányára a 99 Mozgalom adománygyűjtése során beszedett pénzek valójában külföldről érkeztek, amit azzal véltek bizonyítani, hogy Perjés Gábor párbeszédes politikus, Tordai Csaba városházi jogi tanácsadó élettársának cége ez időben egy tanulmány fejében jelentős összeget számlázott egy külföldi cégnek.

Az érintett külföldi cég a Seven Chieftains, Szigetvári és Ficsor észtországi vállalkozása. "Szabályszerűen megrendeltünk egy tanulmányt, amivel elégedettek is voltunk, és kifizettük" – mondta erről Szigetvári. Elmondása szerint a házkutatás során érdemben nem is találtak semmit, egyedül az egyik telefonján egy számla (az iCloudban elmentett) fényképét. Nem is vittek el semmit a lakásából egy darab tableten kívül, azt is csak azért, mert teljesen le volt merülve, ezért nem tudták bekapcsolni, hogy átnézzék. Szigetvári elmondása szerint ügyvédje jelenlétében, a szabályos házkutatási parancsra tekintettel mindenben együttműködött az adónyomozókkal.

Mindazonáltal teljes mértékben indokolatlannak tartja a fellépést, már csak azért is, mert miért lennének egy észtországi cégnek Magyarországon az iratai, és mit is akarna ellenőrizni a magyar adóhatóság egy Észtországban működő cégnél. A „demonstratív fellépést" ezért kizárólag „hatalmi gesztusként" tudja értékelni, ami nem szolgált nyomozati érdeket, csupán „a politikai megfélemlítés szándékát” – mondta. „Kampányérdekeket szolgált", esetleg üzleti vagy egyéb információszerzést, mert szerinte „a hatalomnak érdeke nyomás alatt tartani olyan gazdasági szereplőket, akik a politikai szférában nem a Fidesznek dolgoznak". Mondjuk szerinte ez a cége nem is dolgozik politikai szereplőknek.

Miközben Szigetvárival beszéltünk, az adóhatóság közleményt adott ki. Azt írják, hogy „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal minden olyan választási kampányban megfogalmazott főpolgármesteri állítást, sajtóhíresztelést határozottan visszautasít, amely az állítja vagy arra utal, hogy feladatainak ellátását az aktuális politika befolyásolja”. Ezzel minden bizonnyal Karácsony Gergely pénteki videójára utalnak, amelyben a főpolgármester arra utal, hogy Rogán Antal kabinetminiszter utasította a vizsgálat elvégzésére az adóhatóságot.

Szigetvárinak a hatósági érdeklődés annyiban nem lehet új, hogy a Datadat (Estratos Digital) ügyében még a titkosszolgálat is mozgolódott. Tavaly nyáron került nyilvánosságra egy jelentésük, amiben azt sugallták, hogy a Datadat manipulálta az ellenzéki előválasztás eredményeit. Azt, hogy ezt mire alapozták, még a jelentésben is elnagyolták. A rendelkezésre álló, más forrás által nem megerősített információ szerint a Datadat-csoport bonyolította az ellenzéki miniszterelnök-jelölti választást, amely során – az MMM számára kedvezően – manipulálta az eredményeket” – írta a titkosszolgálat. (Az MMM Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmát takarja.)

Akkor a cég egyik tulajdonosa, Bajnai Gordon volt miniszterelnök finoman utalt is rá, hogy a jelentést kontextusában és a helyén érdemes kezelni. Szerinte a nyilvánosságra hozott jelentésnek az volt a célja, hogy ürügyet teremtsen az ellenzék pénzügyi ellehetetlenítésére, konfliktust provokáljon az ellenzéki szereplők között, és apropót teremtsen rá, hogy az Orbánnal szemben állókat idegen ügynöknek minősíthessék.

A Datadat röviden összefoglalva egy digitális cégcsoport, amely közéleti és politikai kampányokat támogat fejlett technológiákkal. A honlapon szereplő leírás szerint az eszközeikkel garantálni tudják, hogy az ügyfeleik a lehető legtöbb embert tudják elérni, és a megfelelő üzeneteket el tudják juttatni a kívánt célközönséghez. Ehhez adatbázisokat építenek, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tulajdonukban lennének a magyar választópolgárok adatai. A Datadat-csoport magyarországi leányvállalatának tulajdonosi körében ott van Ficsor Ádám, a Bajnai-kormány titokminisztere; Dessewffy Tibor, Bajnai és Gyurcsány Ferenc korábbi tanácsadója; Molnár István ügyvéd, Páva Zoltán üzlettársa; valamint Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Szigetvári Viktor, a már nem létező Együtt párt volt alapítója is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!