VSquare: Arcfelismerő térfigyelő kamerákról is megegyezhetett Orbán a kínai elnökkel

2024. május 23. – 18:11

Másolás

Vágólapra másolva

Fejlett mesterséges intelligenciával, például arcfelismerő szoftverrel ellátott térfigyelő kamerákat is telepíthetnek Magyarországra a kínaiak, erről is megegyezhetett Orbán Viktor a májusban idelátogató kínai elnökkel, írja a VSquare oknyomozó oldal a legújabb hírlevelében több, a kínai–magyar tárgyalásokra rálátó forrásra hivatkozva.

A VSquare szerint ezt a megállapodást a két fél nem verte nagy dobra, nem tették nyilvánossá a többi, köztük a kínai rendőrök magyarországi járőrözését érintő biztonsági megállapodással együtt.

A portál szerint ha kifejezetten az is a cél a kínai térfigyelő kamerákkal, hogy a kínai befektetéseket, intézményeket és azok munkatársait megfigyeljék, akkor is bonyolíthatja Magyarország kapcsolatait a NATO-szövetségeseivel, ha olyan kínai technológiai vállalatok is szerepet vállalnak ezekben, amelyek a kínai hadsereghez vagy hírszerzéshez köthetők, és akár nyugati szankciók alatt is állnak.

A VSquare megkereste az ügyben a kormányt, ami a rendőrséghez irányította őket. A rendőrség jelezte, hogy a magyar rendőrökkel majd közösen járőröző kínai rendőrök nem vizsgálódhatnak és nem intézkedhetnek egyedül. A megfigyelő kamerákra és a mesterséges intelligenciás technológiára vonatkozó kérdésekre azonban nem érkezett válasz.

Frissítés: A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint semmilyen megállapodás nem született kínai kamerák telepítéséről, a reakciójukat itt olvashatja.

Arról már lehetett tudni, hogy a magyar-kínai megállapodás után kínai rendőrök is járőrözhetnek Magyarországon. A kormány szerint ez a megállapodás nem sérti Magyarország szuverenitását, és azért van rájuk szükség, mert Budapesten nagy a kínai kolónia, és egyre több turista is érkezik Kínából.

Kínának Szerbiával is van hasonló megállapodása, és az már korábban kiderült, hogy Szerbiában a járőrökön túl szorosabb megállapodást is kötöttek. Belgrádban 2019-től indult meg a kínai Huawei arcfelismerő képességgel bíró térfigyelő kamerák telepítése. Hivatalosan az arcfelismerő funkciót nem használják, ehhez képest már az első évben felmerült, hogy a hatóságok ezt bevetve szabtak ki bírságokat egy úttorlaszokkal megerősített tiltakozás résztvevőivel szemben.

Szerbia más városaiban annak a Dahua nevű kínai cégnek a megfigyelőrendszereit telepítették, amely 2019 óta szerepel az Egyesült Államok szankciós listáján. Az amerikai gyanú szerint ugyanis a Dahua fejlesztette ki azt a szoftvert, amelynek segítségével a kínai kormány megfigyeli az ujgur kisebbséget a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. A kisebbség sok tagját átnevelőtáborokba is záratták, ha úgy találták, hogy nem elég lojálisak a Kínai Kommunista Párt által vezetett államhoz.

A VSquare szerint Orbán azért tud ilyen megegyezéseket kötni Kínával, mert a V4-ek között sincs megegyezés arról, hogy kéne hozzá viszonyulni. Szlovákia Magyarországhoz hasonlóan nyitottan viszonyul Oroszországhoz és Kínához is, Lengyelország inkább Kreml-ellenes, de Kínával megengedőbb, Csehország meg mind a kettővel elutasító.

Hszi Csin-Ping látogatása alatt Orbán Viktort is elcsíptük, ahol pár kérdésre válaszolt is a kínai kapcsolatokról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!