Külügy: Semmilyen megállapodás nem született kínai kamerák telepítéséről

2024. május 24. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva


Határozottan tagadta a Külgazdasági és Külügyminisztérium a VSquare oknyomozó oldal értesülését, miszerint fejlett mesterséges intelligenciával, például arcfelismerő szoftverrel ellátott térfigyelő kamerákat is telepíthetnek Magyarországra a kínaiak, és erről is megegyezhetett Orbán Viktor a májusban idelátogató kínai elnökkel.

„Ez egy klasszikus álhírterjesztés, ami minden valóságalapot nélkülöz. Kamerák telepítéséről semmilyen megállapodás nem született, a kínai elnök magyarországi látogatása során egyetlen fórumon sem volt napirenden még csak hasonló téma sem.”

– írta a Külügy. A VSquare megkereste a kormányt, a rendőrséghez irányították őket. A megfigyelő kamerákra és a mesterséges intelligenciás technológiára vonatkozó kérdésekre nem érkezett válasz.

A VSquare szerint Orbán azért tudna ilyen megegyezéseket kötni Kínával, mert a V4-ek között sincs megegyezés arról, hogy kéne hozzá viszonyulni. Szlovákia Magyarországhoz hasonlóan nyitottan viszonyul Oroszországhoz és Kínához is, Lengyelország inkább Kreml-ellenes, de Kínával megengedőbb, Csehország meg mind a kettővel elutasító.

Hszi Csin-Ping látogatása alatt Orbán Viktort is elcsíptük, ahol pár kérdésre válaszolt is a kínai kapcsolatokról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!